Európai eladási rekordját is megdöntötte a Toyota 2021-ben

A kontinens második legnépszerűbb márkája lett a Toyota tavaly, mutatjuk a számaikat!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1 076 300 Toyota és Lexus kelt el 2021-ben, ami 8%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ezzel a Toyota Európa második legnépszerűbb márkája lett, ráadásul hibridjeiknek hála az EU flottaszintű széndioxid-kibocsátási előírásait is telesítették.

A Toyota Motor Europe 2021-ben - a járvány és a chiphiány ellenére is - 1 076 300 Toyotát és Lexust adott el, így a gyártó teljes piaci részesedése 6,4 százalékra nőtt. Ez az eredmény a vállalat történetében igen komoly rekord, 2018 óta 1,4 százalékot javítottak, aminek hála először kerültek a második helyre az új személyautó-eladások rangsorában a kontinensen. A siker egyik alapköve, hogy jelentősen növekszik az érdeklődés az akkumulátoros elektromos, üzemanyagcellás elektromos, plug-in hibrid és hibrid járművek széles skálájára. Ez a Toyota és a Lexus számain is meglátszik: 19 százalékkal több, szám szerint 623 777 hibridet adtak el 2021-ben.
Hirdetés
„Nagyon örülünk az újabb erős éves teljesítményünknek, különösen azon problémás ellátási feltételek tudatában, amelyekkel az egész autóipar szembesül." Nyilatkozta Matt Harrison, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: „Úgy gondolom, hogy ez a továbbra is nagy kereslet bizonyíték arra, hogy jó stratégiát választottunk, amelynek keretein belül a zéró és alacsony károsanyag-kibocsátású elektrifikált járműveink kínálatának bővítésére összpontosítunk. Termék- és hajtáslánc-összetételünk lehetővé tette a TME számára, hogy 2021-ben elérje az EU széndioxid-kibocsátási célkitűzéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a jövőben is sikerüljön ezt elérnünk, miközben a karbonsemlegességre törekszünk.” A Toyota legkeresettebb modelljei a Corolla, a Yaris és a RAV4 lettek, ezek a típusok tették ki az eladások 55 százalékát. A hibridek aránya 58 százalékra nőtt, ha csak Nyugat-Európát nézzük, akkor ugyanez a szám 69 százalék lett. Bár a Toyota 1 003 859 eladott autójához képest kevésnek tűnhet a Lexus 72 441 elkelt példánya, ők is javulást könyvelhetnek el: mindez 2 százalékos növekedést és 2,3 százalékos prémium piaci részesedést jelent. A prémiummárka legkeresettebb termékei az UX, az NX és az RX voltak, az eladások 81 százalékát tették ki. A teljes kontinensen a hibrid járművek tették ki az eladások 61 százalékát, csak Nyugat- és Közép-Európát tekintve 96 százalékra nőtt a hibridek aránya. Fontos viszont megjegyezni, hogy a Lexus nem elégszik meg ennyivel: 2025-ig 20 további modellt terveznek bevezetni, hogy megduplázzák a jelenlegi éves európai eladásokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?