Kína Románia ellen: az MG vagy a Dacia éri meg jobban?

Dacia Duster vs. MG ZS árverseny

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megnéztük az olcsó SUV-ok piacán a két legkomolyabb versenyző árait. A francia-román Dacia Duster és az angol-kínai MG ZS csap most össze, hogy kiderüljön, melyik a kategória valódi ár-érték bajnoka

Az előző ehhez hasonló árösszevetésünkben már leszögeztük, hogy az MG ZS a Suzuki Vitara helyett inkább a Suzuki S-Cross-hoz áll közelebb a méreteit tekintve, ám az árak terén egyértelműen kiderült, hogy lényegesen alá tud ígérni a nagyobb modellnek. Ez a jellemzés azonban még egy népszerű típusra igaz, ami pedig nem más, mint a Dacia Duster.
Hirdetés
A ZS ugyanis továbbra is az MG kínálatának legolcsóbb ajánlata, míg a Dacia összességében egy olcsó márka, a Duster pedig a legolcsóbb (és jelenleg lényegében egyetlen) SUV modelljük. A dizájn mindkét autó esetében különleges, illetve az arányokon is jól látszik, hogy midkét autó egy relatíve kis platformra épül. A Duster egyértelműen terepjárósabb hatást kelt a 21,7 centiméteres hasmagasságával, az MG ugyanezen adata "csak" 17,7 centiméter. Méreteiket összevetve kiderül, hogy a Duster tengelytávolsága 9 centiméterrel nagyobb, amit a teljes hossz tekintetében 2 centiméterre hoz be a ZS a látványos túlnyúlásaival. Érdekes, de szélességben pedig az MG a terjedelmesebb, igaz csak fél centivel, ez aligha érezhető különbség a valóságban. A már említett komoly hasmagasság előnye, illetve a masszív tetősínek hozzáadott nagyjából két centije azonban fent is megmutatkozik, a Duster 4 centiméterrel magasabb a ZS-nél, annak ellenére, hogy maga a karosszéria kívül és belül is nagyjából ugyanolyan magas. Csomagtérben sincsenek távol egymástól, hiszen a Duster alapból 445 litert kínál, a ZS pedig 448 litert.
Hirdetés
MG ZS és Dacia Duster - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
MG ZS 4323 1809 1653 2580 448-1375
Dacia Duster 4341 1804 1693 2673 445-1478

Hirdetés
A motortérben a Dacia érdekesebb megoldást kínál alapáron. A legolcsóbb, Essential felszereltség kizárólagos motorja ugyanis az 1,0 literes, háromhengeres, 90 lóerő és 160 newtonméter leadására képes, turbófeltöltővel szerelt háromhengeres. Ezt hatsebességes automataváltóval kínálja a Dacia. Eközben az MG-nél az 1,5 literes, négyhengeres egység az alapmotor, a maga 106 lóerejével és 141 newtonméteres forgatónyomatékával, amit már ritkának számító, 5 fokozatú manuális sebességváltóval párosítottak. Ha azonban kimondottan terepezésre kellene az autó, akkor egyértelművé válik a választás, az MG ugyanis csak fronthajtású lehet, míg a Duster esetében - igaz, csak a 150 lóerős benzinmotorral és a dízel változattal - kérhető összkerékhajtás. A garancia egy érdekes kérdés: az MG ZS 7 év vagy 150 ezer kilométert nyújt, a Daciánál azonban 3 év korlátlan vagy 5 év és 100 000 kilométeres a garancia, finanszírozástól függően.
Alapmotorok
MG ZS 1.5 VTi-Tech Dacia Duster TCe 90
Hengerűrtartalom (cm3) 1498 999
Hengerek/szelepek száma 4/16 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 106 (6000) 90 (4400-4900)
Nyomaték [Nm (1/min)] 141 (4500) 160 (2200-3750)
Végsebesség [km/h] 175 166
Gyorsulás 0-100 km/h 10,9 13,1
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,6-7,2 6,1-6,2
CO2-kibocsátás [g/km] 149-163 138-140
Saját tömeg [kg] 1231 1189
Megengedett össztömeg [kg] 1695 1734

Végül jöjjenek az árak. Az MG ZS immáron 6 899 000 forintról indul, bár az év elején nem emeltek árat, mostanra egy enyhe drágulás már elérkezett hozzájuk is. A Duster alapára ezzel szemben jelenleg 6 099 000 forint, ám ez a már említett, Essential szintre értendő. Ezen a felszereltségi szinten a Daciánál a kezdetektől fogva csak az van, ami nélkül fizikailag működésképtelen egy autó. Persze, ez egy kissé kisarkított kijelentés, ám nem áll távol a valóságtól, a Dusterben ugyanis alapáron még elektromos tükörállítás és tempomat sincs, hátul tekerős az ablak, illetve a manuális klímaberendezésért is 130 ezer forintos felárat kell fizetni.

Sokkalta reálisabb tehát a Duster második szintjét, az Expression-t hasonlítani a ZS-hez, amely 6 619 000 forintért hozható el, éppen ezért a továbbiakban inkább ezt is hozzávesszük a listához.

A vezetősegédek terén holttérfigyelő még ekkor sem jár a Dusterhez, ám azzal az MG alapváltozata sem büszkélkedhet, ellenben visszagurulásgátló, vészfékasszisztens és LED-fényszórók alapból járnak a ZS Comfothoz és a Duster Expressionhöz is. Az MG-hez alapáron jár még hátsó parkolóradar is és hátsó villanyablak is, amelyek a Dusterben szintén csak a második szinttől elérhetők. Alapáron az MG 10,1 colos infotainment rendszert kínál, míg a Duster legolcsóbb változatában ilyesmiről álmodni sem érdemes, az árban hasonló Expression szinten rendelkezik először érintőképernyővel, 8 col átmérővel. A rendszerek mindkét autóban adnak Bluetooth kihangosítót, 4 hangszórót és okostelefon-tükrözést is. Kerekek terén a Duster alapváltozata 16 colos acélfelnikkel érkezik, míg az Expression szint ugyanekkora alufelniket ad, ellenben az MG ZS Comforttal, amely felár nélkül kínálja a 17 colos könnyűfém szettet. Még egyértelműbb tehát, hogy az MG ZS-t felszereltség és árak terén is inkább a Duster második felszereltségi szintjével éri meg egy lapon említeni, ám méretben még ekkor is alul marad az angol-kínai rivális. Ezt a hátrányát azonban könnyedén visszahozza anyagminőségben és kényelemben, így nagyjából reális a mérleg nyelve: a két autó összevetése nagyon jól mutatja, hogy pontosan mit is lehet kapni valamennyivel 7 millió alatt a jelenlegi piacon.
Mit ad az MG ZS és a Dacia Duster alapáron, illetve a Duster a reálisabb, Expression szinten?
MG ZS Comfort Dacia Duster Essential Dacia Duster Expression
Alapár 6 899 000 Ft 6 099 000 Ft 6 619 000 Ft
Légkondicionáló Automata Nincs Manuális
Távirányítós központi zár Van Van Van
Infotainment kijelző 10,1 col nincs 8 col
Holttérfigyelő Nincs Nincs Nincs
Táblafelismerő Nincs Nincs Nincs
Tempomat Távolságtartó nélküli Csak sebességhatároló Távolságtartó nélküli
Tolatóradar Nincs Nincs Nincs
Könnyűfém felnik Van Nincs Van
Garancia 7 év/150 000 km 3 év korlátlan vagy 5 év/100 000 km 3 év korlátlan vagy 5 év/100 000 km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?