Nem lesz GTI változat az új Peugeot 308-ból, tervben sem volt
A hibrid 308 is erős, valószínűleg az elektromos változat sem lesz gyenge, mégis kár a GTI-ért
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A már bemutatott 225 lóerős plug-in hibrid "polgári" verzió nagy reményeket keltett a hot hatch rajongókban, de sajnos úgy tűnik, be kell érniük ennyivel. GTI biztosan nem lesz, legfeljebb sportos felszereltségi csomag a csúcsváltozathoz.
Elölről éles és vagány a formaterv, piros-feketében tokéletes hot hatch alapanyag lenne
Elég ránézni a sportos modellek CO2 kibocsátására a határértékek mellett, hogy egyértelművé váljon, a kívánt kategóriának leáldozott.
Korai pletykák ugyan voltak egy plug-in hibrid összkerékhajtásos 308 alapú méregzsákról, de Micheron elmondása alapján ilyesmi tervben sem volt. Állítólag a szabályozásokon túl az is szerepet játszott ebben, hogy "nem látják a piacát és vevőkörét" ezeknek a járműveknek. Így lényegében már most kijelenthető, hogy az új 308 generációnak a legerősebb változata a 225 lovas plug-in hibrid lesz, legfeljebb a modellfrissítéskor, vagy egy - hivatalosan még nem kommunikált - esetleges GT csomaggal kaphat pár plusz lóerőt. [BANNER type="1"]Hátulról nekem már kevésbé jön be, rengeteg a finom ív, és hiányoznak az elején domináló vad, egyenes vágások, hot hatch-hez is kevésbé illene - persze ez csak az én véleményem
Tény, hogy a beltér nem sugall túl sok sportosságot, de ez semmit sem jelent: annak idején, millió évvel ezelőtt a Citroën BX sportváltozatának is jól állt az ilyen jellegű disszonancia








