Újautó-érzés, rengeteg extra és valódi kényelem, töredék áron?

Franciák 3 évesen: ez lenne a titkos tipp, ha olcsón szeretnél fiatal autót?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatódik a fiatal autók áraival foglalkozó cikksorozat, ezúttal az ár-érték arányban legjobbnak tűnő, ám sokak által került francia modellekkel.

Gyakran hallani, hogy egy új autó azonnal elveszíti az értéke felét, amint kigurulsz vele a szalonból. Ez a városi legenda a fiatal használtautók piacán körülnézve egyértelműen nem teljesült az elmúlt néhány évben, hiszen az újautó-árak annyit emelkedtek, hogy három éves, sok tízezer kilométert futott járműveket lehet ugyanannyiért eladni, mint amennyit újkorában fizetett érte az első tulajdonos. Legújabb cikksorozatunkban ebbe a kínálatba ássuk bele magunkat: a legolcsóbbtól a legdrágább autókig utánajárunk, hogy megéri-e néhány évesen megvenni az újonnan túl drága modelleket. Íme a második rész, a francia lehetőségekkel.
Hirdetés
Az első mai márka nem más, mint a Peugeot. Bemelegítésképp érdemes a méretéből és újkori árából adódóan legnépszerűbb modellel kezdeni, ami nem más, mint a 208. Akárcsak az előző részben bemutatott típusoknál, itt is főként keveset futott, újszerű állapotú autókkal találkozhatunk, ráadásul a 208 nem váltott generációt az elmúlt három évben. Éppen ezért az árát is jól tartja, a legolcsóbb találatért is közel 5 milliót kérnek a Használtautó.hu oldalán. Ahogy azonban 60 ezerről 20 ezerre csökken a futott kilométer, úgy emelkedik az ár, a kevesebbet futott modellekért már 6 milliót is elkérhetnek. Ezek azonban még midig főként alacsonyan extrázott példányok, és bár ezek is viszonylag jól felszerelt autók, a magasabb extralista még vastagabb pénztárcát igényel. Az Allure felszereltségű, legdrágább eladó 208-ért a listában 6,7 milliót kérnek. Ez a modell tehát a korábbiakhoz hasonlóan tartja az árát, hiszen (ahogy ebből a korabeli tesztből kiderül) nagyjából ugyanennyiért lehetett megvenni újkorában is. Ellenben ha most szeretnél új 208-ast, akkor 5,99 és 8,5 millió között mozognak az árak felszereltségtől függően. Sokkal jobb azonban a helyzet, ha nagyobb macskára vágysz. A 308 ugyanis jóval kevésbé népszerű, ráadásul generációt is váltott az utóbbi években. Ennek ellenére a régi is ugyanarra az EMP2 platformra épül, mint a jelenlegi modell, így rengeteg előnye azonos. Az alacsonyabb árak fő indokai közt azonban ott figyel a futásteljesítmény is, hiszen ezek már elég nagy autók ahhoz, hogy rendszeresen használják őket hosszabb távokra. A cikk írásakor a legolcsóbb találat a Használtautó.hu kínálatában például 130 ezer kilométer felett futott, dízel, és 4,9 milliót kérnek érte. 6,1 millióért azonban már 60 ezer környékén futott, jobban felszerelt dízel modellek is megjelennek. Ha most vennél egy új 308-ast, akkor 11 és 18 millió forint közt érdemes gondolkoznod. Érdekesség, hogy a kínálat jelenlegi egyetlen kombiját 5,6 millióért árulják, ráadásul csúcsfelszereltséggel. Sajnos erről a modellről 2020-ban nem készült tesztünk, ám két évvel korábban igen, úgy pedig még sokkolóbb az 5,6 milliós használt ára: 2018-ban is 8 millió forint felett kértek újkorában egy ilyen autóért, így ez a modell jelentősen olcsóbb, mint amilyennek a trendek alapján kellene lennie.
Hirdetés
Érdekesség, hogy hasonlóan alakultak a 3008 árai is, amelyet már 8 millió forint alatt is hazavihetsz 3 évesen, ráadásul benzinmotorral és mindössze 60 ezer kilométerrel. A megemelt modell kínálatán jól látszik, hogy sokkal inkább magáncélra vásárolták ezeket az autókat, a platformtárs 308 példányokban ugyanis rendre több a kilométer és kevesebb az extra. A fehér rendszámos kínálat teteje egy kimondottan magasan felszerelt dízel, ám még ez sem éri el a 10 milliót, pedig egy ugyanilyen autóért már 2018-ban, az árak meredek elszabadulása előtt is gond nélkül elkértek 11,5 milliót újonnan. Ennyiért ma a Használtautó.hu kínálatában már konnektoros hibridet kapunk, ez esetben viszont rendelkezésre áll 2020-as új ár: a legerősebb változatokért akár 18,63 milliót is ott kellett hagyni a szalonban annak idején. Ha ma szeretnél újonnan egy azonos generációs, ám frissített 3008-at vásárolni, akkor 9,84 és 23,08 millió közt mozognak az árak. A Peugeot modellekről egyelőre ennyit, jöjjön a konszerntárs Citroën! Illetve hát jöhetne, ha lenne értelme hosszasan részletezni a modelleket. Az ebbe a cikkbe tartozó modellekből ugyanis mindösszesen 11 találatot dob fel a használtautó.hu keresője a márkától, ami kevesebb, mint a korábban tárgyalt típusok egymagukban. Említésre méltó azért a C3, amely 2020-as gyártási évre szűrve 5,1 és 6,8 millió között mozog a Használtautó.hu kínálatában, miközben a jelenlegi új ára 6,2 és 8,9 millió között alakul, illetve a C5 Aircross, amely 6,7 és 13,5 millió közt vihető haza 3 éves használtként, a szalonban pedig 10,2 és 19,4 millió forint között kérnek érte jelenleg.
Hirdetés
Jöjjön tehát a harmadik nagy, francia márka, a Renault. Nehéz eset a Clio, amely éppen 2020-ban váltott generációt, így mindkét modell jelen van a keresés találatai között. Jól látszik, hogy mennyit jelent, ha már a jelenleg is futó változat az adott használt autó, hiszen így újnak néz ki és sokkal inkább a szalonárakhoz igazodik, amit kérnek érte. Az előző generáció utolsó évjáratai éppen ezért hihetetlenül jó áron, már akár 3 millió forintért hazavihetők 160 ezer kilométerrel, míg 4 millióért már mindösszesen 30 ezret futott, magasan felszerelt, kombi példányokat is hirdetnek, egy hajszállal 5 millió alatt pedig már a 10 ezer kilométeres, teljesen újszerű autókat kapjuk. Mindez a 6,44 és 9,31 millió forint között mozgó új árak láttán kiemelkedőnek tűnhet. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy 2020-ban, amikor ezek az előző generációs modellek utolsóként gazdára találtak, akkor 4,14 és 7,1 millió forint között mozogtak az új, már a jelenlegi platformra épülő Cliók, íme egy nagyobb motoros, viszonylag jól felszerelt példa. Használtan az említett újabb modellek pontosan ott kezdődnek árban, ahol az előző generáció véget ér: 5,5 és 7,5 millió közt hirdetik őket. Kivétel ez alól egy mindösszesen 6000 kilométert futott, hibrid példány, amiért 8,5 milliót kérnek. Ez az autó elsőre igencsak drágának tűnhet, újonnan azonban 10,5 millió az alapára a hibrid változatnak, ami azért egészen más fénybe helyezi. Érdekes még a Renault Megane helyzete is, amelynek 3 évesen, dízelmotorral, 170 ezer kilométerrel 5,6 millióról indul az ára a Használtautó.hu kínálatában, ám 5,8 millióért már négyhengeres benzines erőforrással és 50 ezer kilométerrel kínálnak hasonlót. 7 millió forint környékén már csúcsra extrázott dízelt kapni 30 ezer kilométerrel, a legolcsóbb konnektoros hibridet pedig 8 millióért kínálják. A Megane tehát nem drágult, ahogy teltek az évek, sőt, veszített újkori értékéből. Ebből a 2019-es tesztből kiderül, hogy újonnan a belépő változatot is 6,05 millióért árulták a franciák, 2021 elején pedig újságírói szárnybontogatásom első új tesztautója a fehér rendszámos Megane csúcsmodell volt 10,1 millióért. Jelenleg a Megane újonnan csak készletről elérhető kombi és szedán Grandcoupé változatban, az alapárak pedig 8,99 millió és 11,8 millió forint között alakulnak. A szemfülesebb olvasóknak feltűnhetett, hogy sem tisztán elektromos, sem pedig hétüléses autókról nem esett szó ebben az összeállításban. Ezt ugyanis egy-egy külön részben ejtjük majd meg, hiszen úgy sokkal jobb az összehasonlítási alap, mintha ezeket a modelleket a hagyományos motorokkal szerelt változataik mellett emlegetnénk. Jól látszik tehát a sorozatunk előző részével összevetve, hogy Franciaországból a Vitaránál és S-Crossnál lényegesen nagyobb, kényelmesebb, illetve jobban extrázott autókat kapni, ráadásul akár olcsóbban is. Ennyit jelent tehát a használtpiacon, hogy milyen logó van az autó elején. Éppen ezért a következő részben az egyik legjobb nevű német márka szele kap majd bele a vitorlánkba: megnézzük, hogy mit és mennyiért kaphatunk Volkswagen logóval, 3 évesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.07.01. at 02:04
    Permalink

    Valóban a francia az francia azaz silány autók az USA vagy német autókhoz mérve. Volt legnagyobb Citroen C-6 de Renault Laguna és Megan is de mindegyik siralmasan végzet azaz “kilóra” tudtam őket eladni.

    • 2023.07.03. at 12:18
      Permalink

      Kulonbozoek vagyunk, latszik.
      ’85 ota mindig van “silany” franc a csaladunkban. Kicsi is & nagy is. Benzines/ dizeles is. Kedvencem a BX1.7D, legszebbem a 407kupe. Soha semmi gondunk nem adodott veluk. Azaz 1x a meganunk “bankkattya slusszkulcsa” vacakolt, s a “rendes” kulccsal tudtuk csak az ajtot kinyitni. A mostani pezsonkat is imadjuk (408hdi sw), tegnap jottunk haza otthonrol 1600km 5.7 l/100 atlaggal (tankolas szerint), s atleptuk Bredanal a 200000. km- t. Vegig kevessel a limit folott hajtva (svaboknal max 160). Olajcserek/filterek mindig 10e elott, Korrozio/karambol sosem volt, kenyelmesek, hasznalhatoak.
      Fiunknak mostansag TT, lanyunknak i3rex, nejemnek hibrid outlandere van, mindegyik mas. Eddig a TT vitte a legtobb penzt…

  • 2023.07.03. at 13:40
    Permalink

    Ps:
    Az eladasi ar sohasem erdekelt, sosem adtam le siralmas allapotuakat, inkabb mintha ujak lettek volna. Amikor pl 300e km- t szolgal tobb even at 1 auto, akkor sztem nem erdekes az eladasi ar.

  • 2023.07.05. at 10:05
    Permalink

    Pár ember még a múltban ragadt és semmilyen tapasztalata nincsen a mostani francia autókkal, ahogy látom a kommentekből jó pár fórumon vagy videó alatt.
    Saját tapasztalat és a baráti körben összegyűlt információk alapján mondom, hogy bátran lehet PUG-Citroen autókat venni – sajnos Renault-val kapcsolatban nem tudok nyilatkozni -, amiket 2010-11 óta gyártottak. Egyiknek sem rosszabb vagy drágább a fenntartásuk, mint az imádott VW és más német autóknak. Sőt az istenített DSG helyett egy sokkal strapabíróbb és stabilabb automatákkal szerelik az autóikat, mind a 6 és most már a 8 fokozatú Aisin is erősen ajánlott.
    A felszereltségről meg ne is beszéljünk, ugyanazon az áron jóval extrázottabb járműveket lehet kapni, szerencsére a “piac beárazta” elv miatt.
    Bármilyen meglepő, de a mostani VW-k (2015-16-tól) eléggé silányak lettek minőségben, tele műszaki és elektronikai problémákkal. Nem egy autónál volt hogy feladta az infotainment és “it has gone”-nal vissza sem jött és még sorolhatnám.

    Szóval aki használtautót szeretne venni, nézzen körbe a PUG-Citroen vonalon is, nem fogja megbánni.
    Természetesen itt is él az, hogy előtte tulajdonosa vagy gazdája volt az autónak, mert nagyon nem mindegy, ahogy más márkáknál sem.

Vélemény, hozzászólás?