Nagyobb, sportosabb, és takarékosabb lett az új CR-V

Mutatjuk, mire képes Európa első konnektoros hibrid Hondája!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európában először a CR-V kapta meg a Honda háza táján a konnektoros hibrid hajtást, emellett a márka full hibrid hajtással is elhozta az öreg kontinensre az SUV hatodik generációját.

A CR-V immár a hatodik generációját éli az európai piacon, a friss modell pedig megjelenésében sokkal sportosabb, ugyanakkor letisztultabb vonalakkal játszik, mint a 2016 és 2023 között gyártott elődje. A hűtőrácsról eltűnt a rengeteg, kesze-kusza vonal, így egy sokkal elegánsabb megoldással rukkoltak elő a Honda tervezői. Az első fényszórók dizájnját már egy sportosabb irányba vitték el, ez a kettősség pedig remekül áll az autónak.
Hirdetés
Alaposan meghízott az előző generációhoz képest: 4,7 méteres hossza 10 centiméterrel terebélyesebb, 1,9 méteres szélessége pedig 1 centiméterrel nőtt. Egyedül a magasságában szabták kisebbre, de mindössze fél centiméter az eltérés, és így is 1,7 méterrel nyúlik a föld fölé. A tengelytáv kereken 2,7 méteres az összkerékhajtással felszerelt modell esetében, a kétkerék-meghajtás a tengelyek közt egy extra millimétert kapott. A Honda zászlóshajó SUV-ja mégsem dimenzióiban, hanem tömegében ugrott igazán nagyot. Az ötödik generációs modell összkerékhajtással is maximum 1680 kilogrammot nyomott, míg az új CR-V már a full hibrid rendszerrel is 1754 kilogramm, a konnektoros hibrid pedig 1920 kilogrammra rúg. A karosszériához hasonlóan az utastér is sokkal letisztultabb, elegánsabb megjelenéssel rendelkezik. A középkonzolt teljesen átszabta a Honda, eltűnt a váltókar, és immár a CR-V-ben is gombokkal választható a menetirány. A multimédiás kijelzőt kiemelték a középkonzol tetejére, így sokkal nagyobb kezelőegységet kapott a klíma, amely továbbra is fizikai gombokkal szabályozható. A kormány mögött viszont végbe ment a teljes digitalizáció: a korábbi félig analóg kiosztás helyett egy 10,2 colos kijelző helyettesíti ezentúl az óracsoportot.
Hirdetés
A legnagyobb változást viszont a motortérben, pontosabban az utastér alatt kell keresni. A hatodik generációs CR-V ugyanis az első európai Honda, amely immár konnektoros hibridként is megvásárolható. A hajtáslánc szívét egy kétliteres, Atkinson-ciklusú benzinmotor adja, ezt egészíti ki a villanyhajtás. A 17,7 kilowattórás akkumulátor a WLTP ciklus szerint 81 kilométeres emissziómentes hatótávra elegendő áramot képes tárolni, a gyári adatok 15,6 kWh/100km-es fogyasztást ígérnek. A bal első sárvédőn elhelyezett Type 2-es töltőcsatlakozón a normál konnektoros adapterrel 7,7 óra alatt, kiépített töltőoszlopról pedig 2,5 óra alatt tölthető fel teljesen az akku. A Honda állítása szerint így a konnektoros hibrid fogyasztása 0,8 liter is lehet 100 kilométeren, de a gyári adatok szerint a full hibrid verzió sem fogyaszt többet 5,9 liternél. A CR-V másik nagy újdonsága a SENSING 360 kamerarendszer, amely Európában szintén ebben a SUV-ban debütál. A technológia lényege, hogy az autóba szerelt kamerák 360 fokos képet alkotnak a jármű környezetéről, így a legtöbb esetben már a sofőr előtt fel tudják mérni a forgalmi szituációkat. Szükség esetén a rendszer figyelmeztet, extrém esetben pedig akár be is avatkozhat egy esetleges baleset elkerülése érdekében. A kamerarendszer mellett végeláthatatlan a vezetéstámogatók listája, ezek közül viszont mindenképpen érdemes kiemelni az Automata Parkolást Segítő Rendszert, amely megkeresi a számára alkalmas helyet, és miután a sofőr az autó által javasolt ponton lelassít és megáll, magától beparkol a jármű. Szintén újdonság a CR-V-ben a Torlódássegéd, amely a forgalmi dugókban a teljes megállás után is követi az autó előtt haladó járművet, amikor az továbbindul.
Hirdetés
Az új CR-V viszont nem csak névlegesen számít a Honda zászlóshajójának, hanem az árában is. A belépő szintű Elegance felszereltségi szint mellett a márka magyar oldalán 19 620 000 forintos árat találunk, míg a konnektoros hibrid kivitelért 24 170 000 forintot kér a gyártó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?