Találatok a következő címkére: gyorstöltő
Több mint ezer töltőhely épül csak a fővárosbanVillanyautó-paradicsom Budapest, fizetős Tesla-töltő - 2016. szeptember 2.Biztató megállapodás született a főváros és a Nemzetgazdasági Minisztérium között a Budapesten telepítendő új elektromos töltőhelyekről. pályázat, autó, villanyautó, gyorstöltő, Budapest, Tesla, Tesla Model 3, Elon Musk, hibrid |
|
50 új gyorstöltő és a zöld rendszám újragondolása várható„Nagyon jól halad Magyarország az e-mobilitás területén” - 2016. június 18.Bár Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy éve, a Jedlik Ányos Tervhez kapcsolódóan 150 új elektromosautó-töltőpontról beszélt, ebből egyelőre semmi nem valósult meg. Lepsényi István államtitkár azt is elmondta, hogy miért. e-mobilitá, gyorstöltő, elektromos, autó, e-mobilitás, Lepsényi, István |
|
Jövő év végéig gyorstöltő-hálózat, 2020-ig gigafactory épül NémetországbanKomolyan veszik a villanyautózás elterjesztését a németek - 2016. május 26.Fast-E néven, több érintett cég összefogásával, összesen több száz új gyorstöltő épül 2018-ig Németországban és további három országban. elektromos, autó, töltés, gyorstöltő, töltőhálózat, gigafactory, Fast-E, villanyautó, akkumulátor, elektromobilitás |
|
Mérföldkő Japánban: náluk már több a villanyautó-töltő, mint a benzinkútJapánban már több helyen tölthetünk, mint tankolhatunk - 2016. május 12.A villanyautók elterjedésének egyik legfőbb gátja (a vételáron túl) a töltőhálózat kiépítetlensége, na persze nem Japánban. villámtöltő, autó, villanyautó, villanyautózás, villanyautó-töltő, gyorstöltő, szolnok |
|
Ingyenes parkolás és gyorstöltés a budai Várban - a zöld rendszámos villanyautóknakKét új gyorstölő és ingyenes parkolás Budapest I. kerületében - 2015. október 15.Két új gyorstöltőt adtak át a budai Vár közelében, a Budavári Önkormányzat ráadásul ingyenes parkolást is ad már a zöld rendszámos villanyautóknak. |
|
Szolnokkal a Dél-alföldi régió is becsatlakozott az elektromos autózásbaMától Szolnokra is mehetünk villanyautóval - 2015. szeptember 30.2014 óta készült, mától pedig bárki ingyenesen használhatja a CHAdeMO gyorstöltőt Jász-Nagykun-Szolnok megyeszékhelyén. villámtöltő, autó, villanyautó, villanyautózás, villanyautó-töltő, gyorstöltő, szolnok |
|
Hamarosan kábel nélkül is tölthetjük a Hyundai és Kia elektromos autóitVezeték nélküli elektromos töltőt fejleszt a Kia és a Hyundai - 2015. július 15.A Hyundai-Kia amerikai technikai központja és a Mojo Mobility kutatás-fejlesztési támogatást kapott a vezeték nélküli töltők megalkotásához. Mojo Mobility, autó, KIA, Hyundai, kutatás-fejlesztés, Elektromos autó, töltő, gyorstöltő |
|
Már Budapesttől keletre is van villanyautó gyorstöltőÚj körrekord és villanyautó gyorstöltő a Hungaroringen - 2015. március 21.Már a Hungaroring is nyugodtan látogatható villanyautóval, ott is gyorstölthetjük. Jöhet az emissziómentes kurzus vagy a bajnokság. autó, villanyautó, gyorstöltő, hungaroring, Tanpálya, Nissan Leaf, körrekord |
|
Komolyan veszi Európát az amerikai TeslaGyorstöltő-hálózatot épít a Tesla Németországban - 2013. október 29.Október közepén Münchenbe és Berlinbe utazott Elon Musk, a Tesla alapítója és ügyvezető elnöke, hogy a Model S villanyautó németországi vásárlóinak személyesen mutassa be a gyártó legújabb vívmányait. gyorstöltő, elektromos, autó, Tesla, Németország, Tesla Model X, amerikai autó, gyorsulás, EV, villanyautó, tesla model s, Elektromos autó |
|
A Volvo C30-ast 2,5 óra alatt töltötték fel vezeték nélkülVezeték nélküli töltőn dolgozik a Volvo - 2013. október 27.A Volvónál nem állt meg a fejlesztés azzal, hogy a többi európai gyártóhoz képest korán forgalomba hozták elektromos autójukat. A kínai kézben lévő svéd vállalat komoly sikereket ért el a vezeték nélküli akkumulátor-töltés terén. Volvo, elektromos, autó, töltés, vezeték, nélkül, Volco, C30, gyorstöltő, Elektromos autó, bev |
Friss cikkek
Így néz ki szűk két hónappal az F1-es futam előtt a Hungaroring!
2 órája – Autósvilág hírei
A célegyenest két helyen is kettévágták az építkezés miatt, de minden a terv szerint halad, és jelen állás szerint időben elkészül a 2024-es futamig tervezett felújítási szakasz.
Ujjlenyomat-olvasóval és nagyobb aksival itt az új Kia EV6
4 órája – Autósvilág hírei
Dél-Koreában leplezte le a frissített EV6-ot a Kia, kívül a szokásos plasztikai műtéten esett át a modell, emellett nagyobb akkumulátort kapott, és a a töltés is gyorsabb lett.
Hétüléses villany-SUV 9 millióért? Íme az Opel Frontera
8 órája – Autósvilág hírei
Az autó külseje nem újdonság, hiszen több ízben is megmutatta az Opel, viszont a hajtásláncokról és az árazásról egészen mostanáig nem közöltek információkat. Mutatjuk, mit kínál az Opel legújabb modellje.
-
Német prémiumok a hét gyorshajtói Bács-Kiskun vármegyében
9 órája – Autósvilág hírei -
4 millió forintot kérnek ezért a 61 éves Wartburgért!
12 órája – Autósvilág hírei -
Legendás francia író idézeteivel díszítette legújabb autóit a DS
15 órája – Autósvilág hírei -
Videó: mindkét sofőr elaludhatott, az árokban kötött ki a kamion
Tegnap – Autósvilág hírei -
Megfizethető villanyautó lehet a SEAT következő nagy dobása
Tegnap – Autósvilág hírei -
Drágultak a kötelező biztosítások, a dízeleké a legmagasabb
Tegnap – Autósvilág hírei -
Kitiltotta a brit kórház a villanyautókat a fedett parkolójából
Tegnap – Autósvilág hírei
Friss tesztek
Az új csúcsváltozat: teszten a CX-30 Nagisa
Egy teljesen új felszereltségi szint érkezett a Mazda CX-30 kínálatába, mutatjuk, hogy mire számíthat, aki a Nagisa csúcsváltozat mellett dönt!
Ebből is népautó lehetne - MG5 teszt
Mindene megvan az MG5-nek, amitől igazi sláger lehetne a családi autóra vágyók számára. Már csak egy olyan motor kellene bele, ami szélesebb közönség számára is ideális.
Az utolsó "igazi" Volkswagen? Kipróbáltuk!
Vajon tudja még az új Passat azt, ami annak idején igazán legendássá tette a német gyártót? Bejártuk vele az országot, hogy kiderítsük!
- Videóteszt: kétliteres motorral is jó választás a C-HR?
- Állami támogatással csábít a Mercedes EQA 250+
- A tökéletes villanyautó lehetett volna: teszten az ID.7
- Méltó örökös - Toyota C-HR 1.8 teszt
- Ez most a legolcsóbb Volvo?
Használtautó.hu
Ár: 2.799.999 Ft Évjárat: 2009 / 7 Kivitel: Kombi Üzemanyag: Dízel |
Ár: 1.390.000 Ft Évjárat: 2006 / 11 Kivitel: Ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
Ár: 690.000 Ft Évjárat: 2007 / 2 Kivitel: Ferdehátú Üzemanyag: Dízel |