Impreza mentett mentőautó
Két raliversenyző mentette ki a mentőautót
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Menthetetlenül elakadt a hóban egy beteget szállító mentőautó Angliában, de egyszer csak feltűnt két raliversenyző Subaru Imprezával, és pillanatok alatt kiszabadították.
A matrica alapján lehet, hogy lengyel a skandináv versenyző?
Ezúttal azonban ennél nagyobb hó esett, amelynek több áldozata is volt. Többek között az a mentőautó, amelyet Upper Gattonba hívtak egy hasi fájdalmakra panaszkodó fiatalasszonyhoz.
A mentő rendben megérkezett, de a beteggel menthetetlenül elakadt. A fél falu az autó kiszabadításán dolgozott, de a mentőkocsi meg sem moccant.
„Éppen azon gondolkoztam, hogy mikorra tudjuk kiszabadítani a mentőt, amikor megfordultam és két raliautó állt velem szemben” – mesélte a beteg édesapja. „Nem akartam hinni a szememnek. A két versenyző azonnal kiszállt és szó nélkül a segítségünkre siettek. Minden felszerelésük megvolt.”
A két Subaru Imprezával valószínűleg hóautózásra indult a két versenyző, ezért hógumival voltak felszerelve, és egészen a letakarított útig vontatták a mentőautót, amely így végül eljutott a kórházba a beteggel.
Mr Gibson ugyan megkérdezte a két versenyző nevét, de a nagy kapkodásban elfelejtette felírni, így a helyi lapok segítségét kérte, hogy kiderítsék a két, vélhetően skandináv versenyző kilétét, hogy személyesen is megköszönhesse a segítségüket.
