Jó kiállású, kényelmes autó a Duster, épp kellő mértékben modernizálták a ráncfelvarrással
A felniken és a lámpákon is visszaköszön az új Y motívum
Egy frissítéshez mérten feltűnő a változás a Dusteren, az első fényszórók az új, Y formájú LED menetfény mellé alapáron adják a LED technológiás tompítottat is, de a refletkor a csúcsverziónál is halogén. Amikor ennek a miértjére rákérdeztem, azt a választ kaptam, hogy egyféle lámpatestet gyártani olcsóbb, ezért a „középső gyerek” maradt a palettában: ez a fele-fele megoldás közel sem olyan drága, mint a full LED, ezért a cég szerint a legtöbb vásárló opcióként is ezt választaná. Ebben én mondjuk pont különbözöm, az én elmezavaromnak megérné a felárat, hogy minden ugyanazzal a színnel világítson. Hátul szerintem nagyon komoly előrelépés a Jeep-koppintás lámpa eltűnése, a spoiler pedig nem csak menő, de még csökkent is a fogyasztáson. Az új felnik Y mintái is tetszenek: ennek a látványa a kéttónusú, 17 colos kerekeken jön át igazán, de ha jobban megnézzük, az egyszínű, 16-os szett is ilyen mintákat rejt, csak nem emeli ki a második árnyalat.
[BANNER type="1"]
A hűtőrácson még a sörnyitós logó van, jövő nyárig ez így is marad
Az első fényszórók működés közben: a menetfény és a tompított fényszóró LED-es, de a reflektor halogén, akárcsak a Sanderón
A frissítés viszont szerencsére nem csak a látványon faragott, kapott pár igen menő újdonságot is a hazánkban legkelendőbb Dacia: apróságnak tűnik, de a vásárlók jogos kérése volt a lábtámasz a pedálok mellett, a könyöklő pedig már nem a vezetőülés oldaláról hajtható le, hanem a padlókonzolon, egy 1,1 literes tároló tetején pihen.
A Sanderoból ismerős új fejtámlákat is megkapta, illetve végre összekötötték a kormányszög-jeladót a tolatókamera agyával: már látszik a képernyőn, hogy hová fog érkezni az autó hátramenetben.
A műszerfal nem sokat változott, de attól mind csak menőbb lett, megkapta az új Sanderóból ismerős óracsoportot, infotainment rendszer-opciókat és kezelőszerveket
A beltér részleteire is odafigyeltek, persze csak a csúcson. Prestige felszereltségnél nem egyszínű, kemény műanyag az egész
Hiába automata a váltó, a kézifék attól még továbbra is mechanikus marad
És hogy mindezt milyen vezetni? A közel 200 kilométeres túra során, amelyben voltak szűk városi utcák, országút, autópálya, földút és egy 4×4 próbapálya is, meglepően nagy élményt tudott adni. Maradjunk annyiban, hogy egyszer sem szerettem volna bekapcsolni a tempomatot, így ha nem tudom, fel sem tűnik, hogy nincs aktív sávtartója és távolságtartója. Van viszont helyette beleköthetetlenül kényelmes rugózása és korrekt úttartása is. A kormányszervo rásegítése 70 km/órás sebesség felett megváltozik, hogy ezzel is könnyebbé tegye a pontos és kényelmes kanyarodást, az összkerékhajtásos változatok első fokozata kellően rövid, a legnagyobb nyomatékra optimalizált, a hatfokozatú EDC váltó pedig óvatosan használva takarékosságra törekszik, lepadlózva viszont hezitálás nélkül forgatja el hatezerig a négyhengerest.
Ezzel a benzines konfigurációval 7,5 liter lett a fogyasztása a tesztkörön, az LPG-s hajtással pedig 8,5, de ugyebár ott maga az üzemanyag sokkal olcsóbb.
Valamivel kevésbé kulturáltan ketyeg egyébként a háromhengeres motorral a Duster, de még az is teljesen élhető, ráadásul a benzinnel 90, LPG-vel pedig 100 lóerő is bőven elég a kaszni korrekt mozgatásához. A manuális váltó pontos és könnyen kapcsolható, a kiosztása is megfelelő. A dízelt sem éreztem csak 115 lovasnak, nagy nyomatéka miatt inkább erősebbnek, mondjuk azt kizárólag terepen használtuk, ahol kimondottan jól mozgott.Háromféle motorral is kipróbálhattam, balra a 115 lovas dízel, középen a 100 lovas LPG-s, jobbra pedig a 150 lovas benzines látható
| TCe 90 | TCe 100 LPG | TCe 130 | TCe 150 | TCe 150 EDC | dCi 115 | |
| Emissziós norma | Euro 6 | |||||
| Hengerűrtartalom | 999 | 1333 | 1461 | |||
| Üzemanyag | benzin | benzin/LPG | benzin | gázolaj | ||
| Hengerek/szelepek száma | 3/12 | 4/16 | 4/8 | |||
| Váltófajta/-fokozat | manuális/6 | automata/6 | manuális/6 | |||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 91 (4400-4900) | 100 (4600-5000) | 130 (4500-6000) | 150 (5250-6000) | 115 (3750) | |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 160 (2200-3750) | 170 (2200-3750) | 240 (1600-3500) | 250 (1700-3250) | 260 (1750-2750) | |
| Összkerékhajtás opció | nincs | van | nincs | van | ||
| Gyorsulás (0-100 km/h) | 13,1 | 13,8 | 10,6 | 10,4 (4×4: 9,6) | 10,4 | 10,2 |
| Végsebesség [km/h] | 166 | 168 | 193 | 198 | 199 | 183 |
| Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 6,1-6,2 | 6,8-7 | 6,2 | 6,2 (4×4: 6,8) | 6,2 | 4,8 (4×4: 5,3) |
Mindkét váltót volt lehetőségem megismerni, nagyon jó a végre elérhető hatfokozatú EDC, duplakuplungos egység
Terepen is nagyon jól funkcionál a méreteihez, az árához és a műszaki alapjaihoz képest a Duster, egy direkt erre a célra épített akadálypályán próbálhattuk ki. Az összkerékhajtásos változatokban továbbra is rövidebb az első fokozat, ugyanúgy kapcsolható a hajtás módja, 2WD, automata és fix összkerékhajtás is állítható.
A motor elég nyomatékos ahhoz, hogy kihúzza az autót szinte bárhonnan, a rugózása elég puha ahhoz, hogy ne rázza ki a lelkedet is, a kormány pedig elég visszajelzést ad ahhoz, hogy tudd, hová mész.
Apropó, nem csak érezheted, láthatod is, hogy mit csinálnak a kerekek: a Dusterhez rendelhető opcionális kameracsomaggal a tükrök alól vagy a lökhárítókról nézheted meg a kabin holttere által kitakart akadályokat. Méreteihez képest egész jó terepszögekkel rendelkezik: elöl 30°, hátul pedig 34°, mindezt 217 milliméteres hasmagasság mellé. A frissítéssel új, négyévszakos gumikat kap szériában, amelyek a korábbi nyári abroncsokhoz képest még egy kis pluszt adnak neki a sárban.[BANNER type="2"]
A tereppálya leküzdése kívülről, amire a legtöbbeknek kell terepen, azt összkerekesként tudja is
A Daciánál a helyzet az, hogy leginkább a magasabb felszereltségeket érdemes nézni: a Dusternél az első két szint még klímát sem ad, a belépőben osztottan dönthető hátsó üléstámla sincs, igazából az első észszerű csomag a Comfort, ami a jelenlegi második legmagasabb, még mindig viszonylag szerény ellátmánnyal. Felette viszont ott a tényleg korrekt Prestige, ezzel már nem igazán érezni, hogy egy olcsó autóban ülne az ember. Ennek 2022-ben még egy limitált szériával is fölé tervez lőni a Dacia, de a kényelem helyett a terepképességekre hegyezi majd ki az új csomagot, ami az Extreme nevet kapja majd. Minden benne lesz, ami a Prestige csomagban, kizárólag a 4×4 változatokkal lehet majd kérni, és a narancssárga részletek mellé különleges alapszínt és fényes fekete felniszettet is kap. Összesen hatféle Dustert láttunk most, ezek közül hármat vezethettem is, ha érdekel, hogy testközelből miben különböztek egymástól a változatok, akkor nézd meg az alábbi videót!
[BANNER type="3"]
Többféle Dustert láthattunk, a Comfort és Prestige mellett a 2022-ben megjelenő Extreme is felsorakozott
Narancssárga részleteivel és Daciához mérten tengernyi extrával hódíthat majd a különkiadás
Ahogyan arról már július elején beszámolhattunk, az új Duster papíron 3,9 millióról indul, ám ez a nemlétező belépő felszereltsége: szándékosan extrátlanítva, csak a belépő, háromhengeres motorral vihető ennyiért. De nemhogy ezt, hanem még az eggyel magasabb – még mindig klíma nélkül induló – felszereltséget sem nagyon viszik – motorváltozattól függően 4,45, 4,6 vagy 5,1 milliós indulóárral. Ha a valós vásárlásokat nézzük, akkor Dusterből a kevésbé extrázott a Comfort, a jobban felszerelt pedig a Prestige szint. Előbbi a legolcsóbb a listából, amihez már kérhető a Renault 1,33 literes négyhengeres benzinese, 130 lóerővel 5,5 millióért, illetve összkerékhajtás is itt érhető el először, a dCi változathoz 6,3 millióért.
Továbbra is korrekt helykínálatot, kényelmes üléseket ad
A 4×4 változatok csomagtere egy kevéssel kisebb, mint a képen látható fronthajtásúé
A Prestige szinten már tényleg minden megvan, ami az átlagos magyar vásárlónak kellhet, és ha elég a 90 lóerő, akkor 5,3 millióért már haza is lehet vinni. A Daciánál mindemellett a felső határ sem a csillagos ég, a frissített Duster 150 lóra húzott 1,33-assal a legdrágább: vagy akkor, ha EDC váltót, vagy pedig akkor, ha összkerékhajtást kérünk hozzá. Azért nem úgy a legborsosabb, amennyiben mindkettőt kérjük, mert ilyen opció nincs, és a tervek szerint egyelőre nem is lesz. Ekkor 6,7-7,3 milliós listaárban kell gondolkozni attól függően, hogy milyen extrákat kérünk még rá a Prestige szintre.
Hossza és szélessége változatlan, oldalról a felnik a frissítés leglátványosabb jelei
| Hosszúság | Szélesség | Magasság | Tengelytáv | Csomagtér |
| 4341 | 1804 | 1693 (4×4: 1682) | 2673 (4×4: 2676) | 445-1478 (4×4: 411-1444) |
Elején és hátulján pedig az új lámpáiról lesz a legkönnyebben felismerhető
Kis túlzással a Dusternek már tényleg csak egyetlen oka maradhat, ami miatt nem győzi le biztosan a Vitarát eladásokban: a sörnyitó logó rajta, ami ebből a szempontból hiába fog megváltozni jövő nyáron. Pedig ez már nem a szoci-Dacia, ezek modern, nyugati autók, reálisan árazva, a tervezéskor pedig olyan dolgokon spóroltak, amelyek a legtöbb magyarnak egyáltalán nem fájnak.
Nem véletlenül nem kellett a modellen sokat változtatni, a Duster jó, és most is csak még jobb lett.
Én legszívesebben a három kipróbált autót összekeverve, a 150 lovas benzinessel, manuális váltóval és összkerékhajtással kérném, a Prestige csúcsfelszereltséget megtartva, még mindig 7 millió alatti áron. A küllemén – mondjuk egy új Sandero mellé állítva – jól látszik, hogy nem ugyanaz a formanyelv a kettő, de a gömbölydedebb Dusternek sem állnak rosszul az Y minták. Tudom, hogy sokan meg fognak érte kövezni a kommentmezőben, de amellett, hogy olcsóbb, szerintem bizonyos dolgokban jobb is, mint a Vitara: kényelmesebb, jobban teljesít terepen, és még motorválasztéka is van, ráadásul nem is akármilyen. (A kövezést már rögtön házon belül kezdjük: a Vitara beltere azért minőségibb, lágy hibridrendszere fényévekkel jobb stop-startot ad, s a Vitarától már az alapverzió esetén is sokkal jobb biztonsági ellátmányt, például távolságtartós tempomatot és full LED fényszórót is kapunk – a szerk.)Jó volt vele róni a francia utakat, de nem csak a táj szépsége miatt: az autó is kivette a maga részét az élményfaktorból
































































































































Négy verzió van:
Access, Essential, Comfort, Prestige
Az első kettőhöz NINCS KLÍMA! :))))))
2021-et írunk és annak is a vége felé járunk…
Ez a Duster még nagyon messze áll az elvárásaimtól.
Nagy testű autó apró kerekeken. Otromba formatervezés kívül-belül. Haszonjármű minőség és kidolgozás. Hiányos extra felszereltség, gyenge törésteszt, rövid garancia idő.
Hazai piactól való kitekintés azért fontos, mert lehet sorolni a hibáit, de összességében mégis nagyon bejött ez a duster a dacianak, nagyon komoly darabszámokkal fogy a nyugati piacokon is. Idén első félévben 75 ezer db körül tartott európában, 2019-ben 220 ezer db fogyott, lényegében a kategória élmezőnyében foglal helyet ezek alapján.
Szerintem,a Vitara kifejezetten városi autó. Asszonynak,vagy magunknak,kényelmesen túlélni a dugókat,eljutni ábólbébe. A Duster vidéki,egyrészt a minősíthetetlen utakra,ha kell kimenni a présházhoz,vagy csak havas utakon csapatni. Scross-om volt,eladtam,mert rájöttem más kell. Vettem egy Dustert. Nem vagyunk egyformák,jó autók,más más felhasználási területre.
Jogosak a hozzászólások. Egy Suzuki az „svájcióra” kifinomultságú ehhez képest.
” “svájcióra” kifinomultságú ”
Ezen 5 percig röhögtem!
Egy „Swiss made” óra nem esik szét, nyekereg, nyiszorog, recseg-ropog 3-4 évesen.
(dacosom sosem volt, szutyuki 3 is, elég is volt!)
Kedves „qq”!
A komment lényege pont a sarkításban van 🙂
Bocs, pejoratív voltam, „itt” többnyire csak trágárkodni szokott néhány „zseni”.
Saját vélemény: már áll az „ennyi pénzért autót is lehet venni” kifejezés.
Miért adnak csak 6 év átrozsdásodás elleni garanciát, mikor az összes többi márkánál minimum 12 év jár? Ez már az új Dacia arculat?
Mert amire 12évet adnak arra 6 év után (ha gond van vele) majd ráfogják hogy: nem a rendeltetésének megfelelően használtad vagy azt modják hogy biztosan összetörted és azért lyukadt át a lemez. (Mert az átrozsdásodás csak a kilyukadt lemezre vonatkozik a rozsdafoltokra nem…)
Gondolom a kérdés, csak egy szójáték vol ?
A totalcar szerint háttérvilágítást kaphatnak a kormányon a gombok. 12 év gyártás után…
Újabb 12 év múlva kormányfűtést is lehet majd rendelni 2033-ban?
Trágyahordónak nem rossz.