Négyhengeres motorral készülhet a Mercedes-AMG SL 43

Már egy AMG logós sportkocsi sem garancia a sok hengerre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Háromféle verzió készülhet az új Mercedes SL-ből, a két legnagyobb számhoz V8-as dukál, a legkisebb fele ennyi hengert kaphat.

Tavaly érkezett hetedik generációjához a Mercedes SL. A könnyű és sportos (a név eredete a német Sport-Leicht) széria 1954-ben, a legendássá vált 300 SL modellel indult. A legújabb kiadás már nem nevezhető könnyűnek, a közel két tonnás modell inkább a sport-luxus vonalon mozog, ami hamarosan akár négy hengerrel is kérhető lesz, ha igazak a híresztelések. Az R232 kód alatt futó generáció immár Mercedes-AMG márkajelzéssel érkezik, jelen állás szerint háromféle kivitelben készülhet, szám szerint 63, 55 és 43. A két erősebb modell már megjelent, mindkettő orrában egy négyliteres biturbó motor lapul, a gyengébb 476, az erősebb 585 lóerős, az összkerékhajtás és a kilencfokozatú automata alapáron jár. A belépő erőforrás szerepére a C300 kétliteres motorja a legnagyobb esélyes, ami a középkategóriás modellben 258 lóerőt produkál, plusz a lágy hibrid rendszer néhány lóereje, de az SL-ben várhatóan feljebb csavarják a lóerők számát (talán 385-ig), amiben elektromos meghajtású turbó segíthet. [BANNER type="1"] Az SL széria közel 70 éves, ám mostanáig csak egyszer szereltek bele négyhengeres motort. Az 1955 és 1963 között futó 190 SL volt eddig az egyetlen négydugattyús, a 1,9 literes blokk maximális teljesítménye 105 lóerő, amihez 173 km/h végsebesség társul. Nem az új belépő modell lesz a nyerő lap az autóskártyában, de bőven tudni fogja azt, amit egy ilyet autóban keresnek vevők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?