Vége az üzemanyagkrízisnek? Jó híreket közölt a MOL!
Nem éri meg a pánikvásárlás a kutakon: már közeleg a krízis vége
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nemrég még felfoghatatlannak gondoltuk volna, mégis elérkezett, hogy egyes kutakon nemhogy olcsó, de még drága üzemanyag sincs. Emiatt sokan pánikvásárlásba kezdtek, pedig nem kellett volna, megnyugtató közleménnyel kezdte ugyanis a napot a MOL.
Ismét hétköznapi jelenséggé vált ez a tábla: ritka az olyan kút, ahol bármilyen üzemanyaghoz hozzájuthatunk
Számítani lehetett rá tehát, hogy egyesek pánikvásárlásba kezdenek, ám ezzel csak tovább rontunk a helyzeten.
Szerencsére a MOL legfrissebb bejelentése a százhalombattai finomító ügyében segíthet lecsillapítani a kedélyeket. Az október elején megkezdett részleges leállítás után most ugyanis végre minden stimmel, az összes karbantartást elvégezték, így az üzem is újraindult.A pánikvásárlás - mint kiderült - most is feleslegesen rontotta a helyzetet
Ezzel a hatósági ár túlélésének esélyei is megnőttek.
Friss hír: a krízisnek a hatósági ár eltörlése vet véget!
A hatósági ár jövője is függhet a finomítótól









