Ezt tudjuk eddig az olcsónak szánt, kis Volkswagenekről!

Münchenben felvonult a teljes "család", mutatjuk, hogyan alakulnak a "rokoni szálak"

A Volkswagen konszern komoly modelloffenzívával készül a következő években, egymást érik majd a bemutatók. Ezúttal fókuszban az érkező kompakt autók, ezt tudjuk eddig róluk!

"Újra rendes Volkswageneket akarunk gyártani". "Vissza a gyökerekhez". Ezt a két mondatot többször is hallottam a VW prezentációja során, amelyet a Müncheni Autószalon előestéjén tartottak. Mindkettő nagyon erős üzenettel bír, bár talán az első üti meg jobban az ember fülét. Hiszen, akkor eddig mi történt a gyárakban? A konszern - bár kissé burkoltan - de ezzel elismerte, hogy az első villanyautóik a mából visszanézve nem úgy sikerültek, ahogyan azoknak kellett volna. Bár ez az mondás csak most lett felerősítve, nem először mondta ki nyilvánosan a VW, hogy hibázott. Tavaly, az ID.EVERY1 koncepcióautó leleplezésekor kiadott közleményben három lépcsőben határozta meg a stratégiáját a Volkswagen az elektromos autók terén: felzárkózás, támadás, majd innovártorrá válás. Ennek részeként 2027-ig 9 EV-t fognak piacra dobni, 2030-ra pedig a szegmens piacvezetője kíván lenni a gyártó. Az IAA-n a 9-ből 5 autót is kiállítottak. Bár a prezentációban nem kapott szerepet, az ID.EVERY1 koncepció is ott volt a standon. Nem véletlenül, hiszen ez lesz az Electric Urban Car Family (Elektromos Városi Autócsalád) legkisebb tagja. Ráadásul a maga nemében egyedi, mivel a hírek szerint kizárólag VW emblémával értékesítik, tehát sem Škoda, sem SEAT/Cupra verzió nem készül belőle. Ennek neve sokáig biztosnak tűnt (ID.1), viszont az új stratégia részeként a márka elhagyja a számokat a nevezékekből. A kész verzió 2027-ben érkezik, előreláthatólag 8 millió forint környéki árcédulával. Ennél jóval kevesebbet kell várni a nagyobb testvérre, az ID.2all koncepcióból készülő ID.Polóra, amelyet hosszú ideig ID.2-ként emlegettünk. Ez lesz az első ID-modell, amely már nem számot, hanem jól bejáratott típusnevet kap. A világpremierje jövő évben esedékes, az ára pedig nagyjából 10 millió forint környékén lesz. Fontos kiemelnem, a Müncheni Autószalonon álcafóliában kiállított ID.Polo hivatalosan csak koncepció, így még lehetnek eltérések a kész változaton. A legnagyobb újdonság az ID.Polo "felfújt" változata, amelyet egyelőre ID.Cross Concept néven mutatott be a Volkswagen, vagyis ugyancsak tanulmányautóként. Ennek ellenére meglepően kiforrott a formaterve, néhány változtatással simán gyártásba lehetne küldeni. Az utastér pedig még inkább ráerősít erre az állításomra. Annak ellenére, hogy ez csupán egy koncepció, szinte mindenhol fizikai gombokkal találkozni. A VW rengeteg kritikát kapott a hátsó ablakelemelő kapcsolók elhagyása miatt - az ID.Cross Conceptben ezek is visszatértek. Itt köszön vissza a korábban említett állítás: " újra igazi Volkswageneket akarunk gyártani". Az ID.Polo méretosztályában érkezik a Škoda Epiq is, amelyet csupán néhány percre villantottak fel a színpadon - bár már tavaly is nyilvánosságra hoztak róla képeket. A hivatalos verzió szerint ez is 10 millió forint környékén alakul majd, de meg nem erősített értesülések szerint a Volkswagen emblémás "testvére" alá licitálhat majd árban. Emellett értelemszerűen a külső, valamint a "Simply Clever" megoldások billenthetik felé a mérleg nyelvét. Egyúttal jelenleg az is biztosnak tűnik, hogy a Škodának ez lesz a legkisebb elektromos autója, mivel az ID.EVERY1-ból nem gyártanak sajátot. Bár eddig nem esett róla szó, a modellcsalád első tagja a jövő tavasszal bemutatkozó Cupra Raval lesz. Az időzítés nem véletlen. Az MEB+ platformra épülő, ID.Polo méretosztályába tartozó városi villanyautókat házon belül a SEAT fejlesztette. Minden bizonnyal ez lesz a legdrágább verzió az Epiq-ID.Polo-Raval hármasból, ugyanakkor a legnagyobb vezetési élményt is ez kínálja majd az ígéretek szerint. Bár a Volkswagen "házon belül" is állít nagyteljesítményű konkurenciát a Ravalnak, hiszen az ID.Polo GTI is 2026-ban kerül a piacra - több lóerővel, mint a "polgári verzió". Ugyanakkor valószínű ennek sem áll majd meg az indulóára 25 ezer euró, vagyis 10 millió forint környékén, ahogyan a Raval is drágább lesz, mint az ID.Polo. Összegezve: az abszolút belépő modell az ID.EVERY1-ból készülő sorozatgyártott típus lesz. Egy méretosztályt lépve az ID.Polo, ID.Polo GTI, a Škoda Epiq, illetve a Cupra Raval képzi majd a kínálat részét. Emellett érkezik egy városi terepjáró is, amely az ID.Cross Concept végleges változata lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?