Két nagyon fontos modell megjelenését halaszthatja el a VW

A piaci igények és a pénzügyek miatt csúszhat több autó premierje is

Bár a Volkswagennél egymást érik a különböző bemutatók, úgy tűnik, lesz, ami a vártnál később mutatkozhat be.

Az elmúlt hetekben számos újdonságot mutatott be a Volkswagen. Az ID.2all koncepció végleges változatát ID.Polo néven, ennek sportos kivitelét, az ID.Polo GTI-t, valamint a modellcsalád szabadidő-autó változatának tanulmányát ID.Cross néven. Emellett az újgenerációs T-Roc is megérkezett, amely kapcsán többször is megjegyezte a VW, akkori terveik szerint ez lesz az utolsó belső égésű motorral bemutatott modelljük. Azóta változott a "széljárás", így ezt a mondást már a bejelentő sajtóközleményben sem lehet megtalálni. Ugyanakkor a hírek szerint készül a crossover tisztán elektromos változata (vélhetően ID.Roc néven), viszont a német Handelsblatt értesülései szerint a tervezettnél később fogják bemutatni. A meg nem nevezett belsős forrás szerint - bár ezt a márka sosem erősítette meg - az eredeti premier 2029 őszére volt kitűzve, amit most 2030 nyarára halasztottak. A "ID.Roc" már csak azért is lehet fontos modell akár konszern szinten is, mivel a tervek szerint ez lesz az első típus, amely már az új SSP platformra épül. Később ez a padlólemez adhatja az alapját többek között a Škoda Vision O és a Cupra Tindaya sorozatgyártásra kész verziójának is. Emellett az új elektromos Golf bemutatása is csúszik, a portál szerint ugyancsak 2030-ban lehet a világpremierje. Az eredeti elképzelések szerint az aktuális évtized végéig leplezték volna le. A belsős informátor szerint a VW túl sokat fektetett az elektromos autók fejlesztésébe, amit a piac nem igazolt, ezért szükségesek az alábbi halasztások, illetve a további költségcsökkentési intézkedések. Ennek eredményeképp a Golf termelése is maradhat tovább Wolfsburgban, amelynek gyártását 2027-re áthelyezték volna Mexikóba, ezzel helyet csinálva az SSP platformos autóknak.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?