Az elektromos GLC bemutatásával új korszak kezdődött a Mercedes életében, amit a most prezentált Vision Iconic megerősít.
Alapjaiban újragondolta az elmúlt időszakban a termékpalettáját a Mercedes, sőt, már a teljes villanyosításhoz is másképpen állnak, mint néhány éve. Éppen emiatt az új CLA és elektromos GLC is gyakorlatilag jelzésértékűen kapta meg az "EQ technológiával" jelzőt, de már messze nem olyan hangsúlyosan, mint az első EV-k. Ezzel együtt a GLC egy új korszak hírnökeként mutatkozott be, amelynek legszembetűnőbb megoldása a teljes egészében világító "hűtőmaszk". A gyártó már akkor jelezte, később ez a megoldás több típuson visszaköszön majd.
Nem is kellett sokat várni, hiszen a most leleplezett Vision Iconic koncepció is megkapta ezt a megoldást. Viszont ez esetben az emblémát nem integrálták a króm kerettel ellátott elembe, helyette a frontrész tetejére helyezték - ez ugyancsak világít. A lámpatestekben szintén visszaköszön a csillag motívum, ám ez szintén nem újdonság, már az újgenerációs CLA-n is megfigyelhető a dizájnelem.
Az utastér a 300 SL belsejét igyekszik feleleveníteni. Nincsenek óriási képernyők, csupán egyetlen óracsoport a klasszikus, négyküllős kormány mögött.
A „lebegő műszerfalat” a Mercedes találóan Zeppelinnek nevezte el
A hajtásláncról egyelőre nem közöltek pontos adatokat, csupán annyit, tisztán elektromos. A karosszériát "napelemekkel" borították be, ez ideális körülmények között képes az autó akkumulátorát tölteni. A Mercedes szerint egy 11 négyzetméteres felület (egy közepes SUV mérete) akár 12 ezer kilométernyi energiát is képes így előállítani. Ráadásul további pozitívumuk, hogy nem csak menet közben működnek.
Lévén koncepcióautó, a Vision Iconic valószínűleg ebben a formában sosem kerül sorozatgyártásba, de a különböző megoldásai közül minden bizonnyal jó pár visszaköszön majd jövőbeli Mercedes modellekben.