Ebből a villanyautóból fogyott a legtöbb novemberben!

Egy hónappal az év vége előtt szinte már biztos, melyik lesz 2025 legkelendőbb elektromos modellje Európában

Jóval több villanyautót vettek nyilvántartásba idén novemberben, mint tavaly ilyenkor. De melyikből fogyott a legtöbb? Íme a pontos számok!

Továbbra is megkerülhetetlen piaci szereplő Európában a Tesla a villanyautók szegmensében, ezt tökéletesen megmutatják a novemberi adatok is. A múlt hónapban a Model 3-ból fogyott a legtöbb, de a Model Y is csupán néhány száz példánnyal maradt le márkatársa mögött - derül ki a Dataforce összesítéséből, amelyet az Automotive News Europe hozott nyilvánosságra. A dobogó alsó fokára a Škoda Elroq fért oda. Ebben az esetben a múlt évhez mérten történt változás némiképp csalóka, hiszen 2024-ben mindössze 46-ot vettek nyilvántartásba a csehek elektromos modelljéből, így papíron nem számít új modellnek, ezért szerepel mellette a 23 456,5 százalékos plusz. A dobogóról éppen csak lecsúszott a Renault 5-ös, viszont mögötte már nagyobb "szakadék" tátong, hiszen a Volkswagen ID.7-ből közel 3 ezerrel kevesebbet helyeztek forgalomba. A top 10 második felében szinte csak VW konszernes autó található, leszámítva a 6. helyen lévő BMW iX1-et, illetve a 10. pozícióban lévő Dolphin Surföt - utóbbi teljesen új modell a felsorolásban.
Típus Eladott példányszám (2025. 11.) (db) változás 2024-hez képest (%)
1. Tesla Model 3 11 293 +52,9
2. Tesla Model Y 10 882 -37,6
3. Skoda Elroq 10 836 +23 456,5
4. Renault 5 10 243 +149,9
5. Volkswagen ID.7 7366 +42,0
6. BMW iX1 7092 +62,8
7. Volkswagen ID.4 6741 +5,2
8. Volkswagen ID.3 6148 +48,3
9. Skoda Enyaq 6029 -32,1
10. BYD Dolphin Surf 5632 új modell
2025 első tizenegy hónapját összesítve a Tesla Model Y vezet, ami szinte biztosan meg is szerzi az év végi győzelmet is, hiszen eddig 127 067-et regisztráltak belőle, míg a második helyen található Škoda Elroq eddig 81 576 példánnyal szerepel az összesítésben. A harmadik helyen jelenleg a Model 3, míg mögötte az ID.4, illetve az R5. A top 10-et az ID3, az ID.7, a Kia EV3, az iX1, illetve az Enyaq teszi teljessé. Márkákra lebontva a novembert a Volkswagen nyerte 23 396 példánnyal, de a Tesla sem maradt le sokkal, mivel Elon Musk vállalata 22 355 autót vett nyilvántartásba Európában. A harmadik helyen a Renault (18 321 db), míg negyedikként a BMW következik, utóbbi kevesebb, mint háromszázzal lemaradva a francia márka mögött. A top 10-ben az eddig említetteken felül a Škoda, az Audi, a Mercedes, a BYD, a Ford, illetve a Volvo bukkan fel. Mindent egybevetve novemberben összesen 248 017 villanyautót regisztráltak Európában, vagyis 37,5 százalékkal többet, mint múlt évben ilyenkor.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?