Hétüléses, elektromos és természetesen SUV: a Vision 7S tanulmányautó sorozatgyártott változata ülhet majd fel a cseh gyártó trónjára Peaq néven idén nyáron. A név értelemszerűen az angol
"peak", vagyis
"hegycsúcs" szóból ered, amelyet a Skoda jellegzetes Q-ra végződő crossover névadásához passzolóra stilizáltak a marketingesek. Egyelőre még szinte semmit sem tudni az újdonságról, hiszen csak a nevét hozta nyilvánosságra a Skoda, illetve azt, hogy a 2023-ban bemutatott tanulmány útjára lép. Ez az információcsomag azonban már önmagában szinte biztossá teszi, hogy a Skoda valaha volt legdrágább modelljét leplezik majd le 2026 nyarán.
Egy jó ‘koda sokaknak megteszi, főleg azoknak, akik ábólbébe közlekednek, de ez a Q végződés még egy ilyen proletár márkától is szánalmas! Mivel a „Q” kiejtve: „kú”, én is így ejtem, mindig akkurátusan (sőt, egy kicsit túl is tolva) az „ú”-t a végén! Ettől még egyel bénább volt az erölködés a SuperB-bel, amit a ‘koda rajongó prolik szépen ki is mondtak: „szuperbéééé”, a latin nyelvi fokozás meg „bekaphassa”.