Kínában debütált a legújabb magyar autó
Audi A3 és S3 premier a Sanghaji Autószalonon
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nyártól már sorozatgyártásban készül Győrött az Audi A3 első ízben kiadott négyajtós változata, mely a világ számára a Sanghaji Autószalonon, pontosabban annak előestéjén mutatkozott be.
Magyarországon, Győrött fogják gyártani, világpremierjét pedig épp most,
Sanghajban ünnepli az Audi A3 Sedan
Kompakt, de vállas: 4,46 méteres hosszához 1,8 méteres szélesség és
1,42 m magasság társul
Talán csak nekünk fontos, hogy magyar, de nekünk nagyon. Pláne, hogy a szintén magyar Mercedes-Benz CLA ellenfelének készült az első koncepciójával már két évvel ezelőtt látott kompakt szedán. Részleteit közel egy hónapja ismerjük, a nem egész 4,5 méter hosszú alsó-középkategóriás prémiumtermékkel ha kategóriát nem is teremt, elképzelései szerint hiányt pótol az Audi, s a hengerlekapcsolásra is képes 1.4 TSI (140 LE) alapmotorhoz 25 ezer eurós bázisárat ígér, a hazai forgalmazó pedig a kedvezőtlen forintárfolyam ellenére is 7 millió alá tolt hazait. [BANNER type="1"]
Mivel az A3 Sedan mindegyik motorja (részletek korábbi cikkünkben) legalább 140 lóerős, futóműve is mindegyik verzióban elöl MacPherson, hátul multilink. Opcióként 25 mm-rel ültetett, miként a hamarosan három- és ötajtós mellett már szedánként is elérhető S3 esetében is. Felniből 16-18 colosokat kaphat majd a legkisebb négyajtós Audi, az S3 esetében 17-es a belépő. Idővel állítólag 122 lóerős 1.4 TSI és 1.6 CR TDI 105 LE bázisverziók is érkeznek majd a kínálatba - melyekhez a gyári szabályrendszer szerint (s ahogyan az a SEAT Leon, a Skoda Octavia vagy a Volkswagen Golf esetében is tapasztalható) már egyszerűbb, csatolt lengőkaros hátsó futómű jár majd.
Csomagtérajtaja gombnyomásra pattintható fel mindegyik verzióban, a tér 425 literes. Az S3 csúcsverzió 2,0 literes, 300 lóerős motort,
általa pedig 4,9 másodperces 100 km/órára gyorsulást kap
















