Megoldották okosban – Kipróbáltuk a frissített Vitarát!

3+7 év garancia már elég csalogató? Nyerőnek tűnik az új Suzuki Vitara, kipróbáltuk!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azoknál biztosítja be magát a Suzuki, akik a távozó szívómotor miatt pártolnának el a Vitarától. A turbókorszak elérte a népszerű SUV-t, de 3+7 év garancia jár hozzá, és nem mellesleg minden eddiginél jobb.


Drasztikus változás érte a Suzuki Vitarát, a hazai gyártású SUV kínálatából mennie kellett a népszerű 1,6-os szívómotornak. A WLTP nem kegyelmez, meg a korral amúgy is haladni kell és nem feltétlenül lesz az rosszabb, ha a technika egy hangyányit bonyolultabbá válik. Hazánk kedvenc SUV-jából innentől nem lesz egyszerű kivitel, de a Suzukinál úgy látják, ez nem lehet probléma a vásárlóknál. A hazai piacon osztálya több mint 23%-át uraló Vitara az SUV szegmens legnépszerűbb modellje, idén január és augusztus között közel háromezer példánnyal többet értékesítettek, mint 2017 ugyanezen időszakában. Ez 8376 darabot jelent, ami tekintve, hogy a második helyezett a Duster 2238 darabbal ugyanarra az időszakra nézve, meglehetősen komoly a különbség. Azt mondják, ez vélhetően nem változik majd az új belépőmotor miatt, ezzel viszont várjunk még pár hónapot.
Az új belépőmotor az egyliteres, háromhengeres Boosterjet benzinmotor lett. A turbós kis kávédarálót már jól ismerjük a Swiftből, meg persze az S-Crossból, ahol szintén az 1,6-os helyett érkezett. A Vitarához fűzött reményeket ebből eredeztetik, ugyanis az S-Cross turbósítása sem vetette vissza jelentősen a keresletet. A technika viszont ismét bonyolódik egy kissé, hiszen az ezres Boosterjet nem teljesítette a WLTP károsanyag-kibocsátási normákat, így részecskeszűrővel látták el, ami a katalizátorral egy házba került. Az S-Crossból még van készleten enélkül, de a Vitara már csak így készül, de még nincs piacon. Éppen ezért ennek a próbájára még várnunk kell, ugyanis

első körben a már jól ismert 1,4 literes, 140 lóerős turbós benzinessel készül és elsőkerékhajtással, természetesen Esztergomban.


Az 1,4-es előnye az ezressel szemben, hogy nincs részecskeszűrő, ez anélkül is teljesíti az új szabványokat.

A Suzuki szerint a legtöbb, 1,6-os szívó Vitarát váltó tulaj egyenesen az 1,4 turbóra vált a belépőmotor helyett,

így a felmérésük alapján az 1,4-es turbós GL+ lehet a legnépszerűbb, nem pedig a belépőmodell. Valamelyest érthető is, hisz a nagyobbik benzines kimondottan jól mozgatja a Vitarát, hangja semleges, de alulról is kellőképpen nyomatékos, hatfokozatú kézi váltójával pedig még valamiféle élvezet faktort is kínál. Várható volt, hogy az 1,6-os benzines repülni fog, és azok számára, akik ezt nehezményezik és a bonyolultabb technika miatt váltanának márkát, a Suzuki készült valamivel, ami már-már szemtelenül jól hangzik.
Hirdetés

Ez úgy szól, hogy az alap teljes körű 3 év garancia mellé mindegyik Vitara – és benzines SX4 S-Cross modellhez jár plusz hét év garancia, ami a motorra, váltóra és a turbóra érvényes, maximum 200 ezer kilométeres futásig. Ennek árát beépítették a Vitara listaáraiba, így ez mindenkinek jár. Azoknak, akik dízelt szeretnének, rossz hír lehet, hogy nem lesz gázolajos Vitara, így ami jelenleg van, az az 1,0 és 1,4 literes turbós benzinmotor, a hibridről pedig még nincs hír. Ezek mindegyikéhez lesz hatfokozatú kézi váltó és hatfokozatú automata, de akár AllGrip összkerékhajtás is. Ennél van egy újítás, ugyanis az üzemmódválasztó tárcsa tekerésekor új animációk jelennek meg a műszeregység szintén új színes digitális kijelzőjén. A műszeregység rajzolatához igazították a középső mutatós óra dizájnját is, ám itt a legnagyobb újítás, hogy a műszerfal felső része mostantól puhított műanyag, mely tapintásra jóval kellemesebb, de ránézni is sokkal jobb.
Az utastér új kárpitokat kapott, ám az ajtóborítás továbbra is elég kopogós, de ez legyen a legnagyobb baj. Minden egyéb továbbra is kellemes és továbbra is jó ülni a Vitarában. Az üléspozíció egészen baráti, és nem mellesleg mostantól jóval biztonságosabb. Már GL+ szinten is széria az új DSBS rendszer az 1,4-es AllGrip Vitarához, vagyis a kettős érzékelővel ellátott vészfékasszisztens, mely a Bosch-tól érkezik. Erre húzható rá az, hogy már a Vitarában is a Nasa technológiája dolgozik, már ami a lézer detektort illeti. Ezt egészíti ki egy kamera alapú rendszer, a kettő együtt pedig 140 km/h-ig működő vészfék-asszisztenst eredményez. Ehhez tartozik még a holttér-figyelő, mely hátsó keresztirányú forgalomfigyelőként is működik, valamint a sávelhagyás-figyelmeztető és a 65-165 km/h között működő sávtartó. Ez tartalmaz egy éberségfigyelőt is, mely a sávban történő kóválygás miatt figyelmezteti a sofőrt, hogy pihenjen, a Pest megyei Stelvio hágón való csörtetés alatt ez többször jelzett, mint a sávtartó, így kérdéses a hatékonysága. Szintén alap az összkerekes GL+-hoz az új adaptív tempomat, mely automata váltó esetén megállás és elindulás funkcióval is rendelkezik.
Suzuki Vitara, 2018 - Árlista (Ft)
Listaár Kedvezmény Kedvezményes ár
1,0 2WD GL CD 4 880 000 790 000 4 090 000
1,0 2WD GL+ 5 200 000 730 000 4 470 000
1,0 4WD GL+ 5 850 000 730 000 5 120 000
1,4 2WD GL+ 5 500 000 730 000 4 770 000
1,4 4WD GL+ 6 150 000 730 000 5 420 000
1,4 2WD GLX 6 200 000 730 000 5 470 000
1,4 4WD GLX 6 800 000 730 000 6 070 000
1,4 4WD GLX + Panorámatető 7 050 000 730 000 6 320 000
1,0 2WD 6AT GL+ 5 600 000 730 000 4 870 000
1,4 2WD 6AT GL+ 5 900 000 730 000 5 170 000
1,4 4WD 6AT GL+ 6 550 000 730 000 5 820 000
1,4 2WD 6AT GLX + Panorámatető 6 850 000 730 000 6 120 000
1,4 4WD 6AT GLX + Panorámatető 7 450 000 730 000 6 720 000


Természetesen a külső változások a legszembetűnőbbek, már ami a hátulját illeti. A két lámpatest teljesen átalakult, hangyányit kijjebb állnak, mint korábban és kicsit tuning hatásúak, de mindenképp letisztultabbak. A tolatólámpa ugyanis kikerült és lejjebbi szinten kapott helyet, méghozzá az új diffúzor kellős közepén. Elöl a hűtőrácsot kell figyelni, ezen állók lettek a króm osztások, de messze nem olyan, mint az S-Crosson. Szintén új a lökhárító, melyen a távolságtartós tempomat új helyre került, az embléma mögül a lökhárító alsó légbeömlőjének közepére. Ez az Urban kivitel, később lesz egy Rugged elnevezésű picit sármosabb külsővel, ahol a fekete rész metálszürke lesz és a hátsó diffúzor is kissé más, valamint az ajtókra is kerül még műanyag.

A korábbi legkedvezőbb ajánlathoz képest 200 ezerrel kerül többe a frissített Vitara,

de az árkülönbség nagy részét a kiterjesztett garancia teszi ki, a többit pedig a bonyolultabb technika felára. Így is 4 090 000 forint a jelenlegi legjobb kezdőajánlat, mely a Suzuki Hűségprogramjával állítólag lejjebb tornázható. Az 1,4-es turbós kezdőára az 5,5 millió listaáron, melyet minimum 730 ezer forinttal rövidíthetünk meg, vagyis 4,77 millióért már hazavihető egy GL+, ami a kibővített szériafelszereltséget, a menettulajdonságokat és a bőséges garanciát tekintve továbbra is elég jó ajánlat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2018.09.25. at 15:38
      Permalink

      De, a turbó gyakorlatilag mindenre jó megoldás. Csak lúzerek szívnak még manapság is nagy lökettérfogatú és gyenge motorokkal. Közülük is a legviccesebbek a V-motor fetisiszták…
      /Illetve a Mazda és a Toyota, de mivel nekik nem hagyományos szabad szívású motorjaik vannak, ők külön kategória./
      Turbó nélküli autó ma már csak flottavásárlóknak vagy haszongépjárművekbe elképzelhető, ahol minden fillér számít, mindenki más meg felfoghatja úgy, hogy ma már egy Saab-technológiás motort kap alapáron.

      • 2018.09.25. at 18:10
        Permalink

        Ja persze, éljen a SAAB, hány éve, hogy beleborították a tábori pottyantósba? Mert annyira kellett mindenkinek a fejlett technikájuk. 🙂 Hát valószínű közöd nem volt még az életben V6-hoz nem hogy V8-hoz, alapból hülyeség ezeket felemlegetni egy ilyen cikknél. Azért nem véletlenül mondják nagy általánosságban, hogy a V motoros autók tartósak, ugyanis literteljesítményre sokkal szerényebbek mint a mai picurka zsebturbósok, nincsenek csúcsra járatva és alig van olyan bennük ami el tudna romlani. Amúgy ezeknek meg sokkal kevésbé rákkeltőbb a kipufgázuk is mint a csoda új autóké, nem kell bele benzines létére koromszűrő. Szóval nem feltétlenül loser-ség ha egy A8-ban vagy egy 540i-ben ülsz, szerintem nagyobb loserség ha valaki ezen meditál.

        • 2018.09.25. at 21:32
          Permalink

          Igen – köszönöm a szemléltetést, pontosan ilyen emberekre gondoltam. De szakmai körökben azért ne told túl a figurát, mert még azt hiszik, hogy komolyan gondolod és kinevetnek.

          • 2018.09.26. at 09:17
            Permalink

            Te meglehetősen messze lehetsz ettől a szakmától. 🙂

          • 2018.09.26. at 23:00
            Permalink

            Ritka nagy paraszt vagy haver, de ne zavarjon. Már a turbós szívásos előző hozzászólásod is nagy baromság…

  • 2018.09.25. at 16:22
    Permalink

    Ez úgy szól, hogy az alap teljes körű 3 év garancia mellé mindegyik Vitara – és benzines SX4 S-Cross modellhez jár plusz hét év garancia, ami a motorra, váltóra és a turbóra érvényes, maximum 200 ezer kilométeres futásig. Ennek árát beépítették a Vitara listaáraiba
    !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    megveszik mint a cukrot

  • 2018.09.26. at 19:30
    Permalink

    Jó kis Vitara! Egy ismerősömnek 1,6-os van talán 3 éves lehet de már közel van a 100000 km-hez nagyon dicséri és én is vezettem szerintem elég jó autók. mondom ezt úgy, hogy más márkákat is vezetek. Én elfogadnám ezt a turbós 1,4-est . Jobb lenne ha ilyen új autót vennének a Magyarok és nem a sok korom okádó dízelt, bár tudom van nyomaték rendesen 🙂 .

  • 2018.09.27. at 19:47
    Permalink

    Én kíváncsi leszek majd hogyan is kezelik a leendő tulajok ezt a “turbós helyzetet” ami most sok autómárkát érint. Én úgy tudom feltöltött autót máshogy kell kezelni , vigyázni kell rá értem ez alatt ha forszírozott tempóban haladtunk nem szabad leállítani azonnal. De vannak itt akik profik ebben. 🙂

  • 2019.12.23. at 13:03
    Permalink

    Ezt az okoska hülyegyereket , aki a szívó motorokat szidja amerikába és máshol is élve megnyúznák. Gondolom valami okos gazdag szülők hülyegyerekelehet…..

Vélemény, hozzászólás?