Hirdetés

Okos választás – Skoda Fabia 1.0

Skoda Fabia 1.0 Clever teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan nem is lehet hagyományos szívómotorhoz jutni némely márkánál. A Volkswagen-csoportnál például alig, a Fabiához is ez az egyetlen turbó nélküli, és nem rossz döntés.

Komolyra vették a figurát, jobban is áll neki, mint az előző esetlen gömbölyített fazon. Méretéhez képest a Fabia rengeteg helyet kínál

Népszerű. A kisautók kínálata elég bőséges, de a Fabia mindig is kedvelt modell volt, mert mindene megvan ahhoz, hogy lenyűgözze a vásárlókat. Az első generációs is remek kisautó, nekem a második nagy csalódás, igaz, praktikum szempontjából az is remekel. A harmadik generációs jelenlegi Fabia viszont mindent hoz, amit elvárok egy egyszerű, olykor családi igények kielégítésére is szükséges ötajtóstól. A Clever felszereltség jelenleg nagyjából a kínálat közepe, ebben már sok minden van, ami elég a mindennapi autózáshoz. Persze nem dobjuk el tőle az agyunkat, viszont nem szenvedünk hátrányt szinte semmiben, és az ár/érték arány is ezen a szinten a legkedvezőbb.

Sok töréssel próbálták karcsúsítani, ebben a Capucchino-bézs metálfényezésben ügyesen meg is tudja mutatni ezeket

Talán a dús bajusz miatt annyira komoly, mindenesetre határozott a harmadik generációs Fabia. Németes kimértséget tükröz a cseh kisautó

Alapból jó a Clever. Picivel 3,3 millió fölötti árcédulát hord tesztautónk, a Clever alapfelszereltségen kívül pedig nincs benne semmi plusz, viszont minden megtalálható, amire szükségünk lehet. A központi fejegység már érintőképernyős, navigáció nincs, van viszont Bluetooth-kapcsolat, USB- és AUX-bemenet, és figyelhetjük az utazási adatokat is. Nagyjából mindent meg lehet jeleníteni, ami szükséges, és kellőképpen jól is fut a rendszer. Nem érezni rajta semmiféle spórolást, azon kívül, hogy kicsi a kijelző, de ekkora épp megteszi. Van légkondicionáló – igaz manuális – fűthető ülések, elektromos ablakok elöl, csak sajnos még a sofőré sem automata.

Nincsenek LED-es lámpák, viszont elöl van nappali menetfény. Sajnos a halogén izzók nem világítanak túl intenzíven

A széles műszerfal szálcsiszolt hatású ezüst műanyagbetétje jó hangulatot kelt, a középső kijelző apró ugyan, de ennyi bőven elég, ha nincs navigáció, és mindent nagyon ügyesen kezel

Nem baj, hogy szívó. A motorkínálatot tekintve ezen az 1,0 literes háromhengeresen kívül már nincs szívó benzines a Fabia kínálatában (sem). Szép lassan eltűnnek mindenhonnan, pedig remek választás. Eleinte féltem tőle, hogy kínlódni fog szegény, de nem éreztem sehol hátrányát. Ez az erősebb, 75 lóerős verzió, autópályán már kicsit izzasztó vele a 130, utasokkal pedig még nagyobb feladat lehet számára. Városban, illetve azon kívül viszont tökéletes. Alapjáraton bent semmit nem hallani belőle, az induláshoz viszont kicsit föl kell pörgetni, akkor azért eszünkbe juttatja a Wartburgot, de semmi drámai. Kárpótol a sima indulás és a 60-70 km/h-ra való gondtalan gyorsítás.

Sok a hely, rengeteg a tárolórekesz, az ajtók zsebeibe nagyobb palack is elfér, a váltó előtt pedig minden egyéb, de ha van még mit pakolni, az ülések oldalán is találunk hálós zsebeket

Hirdetés

Kategóriájában bőségesnek számító 330 literes csomagteret ad. Elég mély és széles, az ülések ledöntésével marad egy kis lépcső, de nem sokat zavar, a padló alatt csak felárért van pótkerék

Vezetni pont ugyanolyan, mint ahogy kinéz. Kicsit semmilyen, kicsit határozott, vannak, akik izgalmat is találnak majd benne. Megnyugtatóan gondtalanul lehet vele közlekedni, a váltó pontos, de többször megviccelt a fordítottan, jobbra hátra helyezett hátramenet – nem volkswagenesen az egyes helyén van. Tér van benne bőven, széltében főleg, hiszen 9 centivel szélesebb is az elődnél. Az ajtókárpit vékony, így a könyöklő is messze van, átlagos testalkatomnak így nem volt kényelmes könyökölni, de ez marad az én bajom. Az ülések kényelmesek, a sofőré magasságban is állítható, valamint a kormány mélységben és magasságban is, elég jól testre szabható.

Három henger és semmi turbó, normál szívó motorral is lehet kérni a Fabiát, Igaz, csak 75 ló, ingázásra, napi járósnak bőven megfelel, ha vigyázunk a gázpedállal, a fogyasztása is könnyen vihető 6 liter alá, városban is

Mindennek megvan a helye. Annyi pakolórekesze van, hogy nem is tudtam kihasználni még a többségét sem. A váltókar előtt egy nagyobb, akár telefonnak, de több minden is elfér, külön kártyarekesz, a kézifék mögött is egy kisebb fakk, és mindegyiknek gumírozott az alja, így nem kopog, zörög benne semmi. Ilyen apró megoldásokkal egész jó minőségérzetet kelt. Amihez rendszerint nyúlnunk kell, az korrekt anyagból készült. Kisautókhoz mérten hátul is hatalmas a tér, csomagtartója mély és jól pakolható, alatta felárért akár pótkerék is lapulhat, alapból csak defektjavító jár.

Standard Volkswagen-csoportos műszerek,pici fedélzeti számítógéppel, valamint manuális klíma is jár a Clever szinten. A váltó pontos, egyetlen furcsasága, hogy jobb hátul van a hátramenet

Ezért az árért mindent rendkívül jól csinál a Fabia, minden szükséges benne van, és még a gyengécske motorral is bőven használható. Tágas, kényelmes és egyszerű

Egyszerűen nagyszerű. A Skoda szlogenje tökéletesen illik rá, ennél jobb minőséget és ennyi okos megoldást nem kapunk mástól ennyiért. Az 1.2-es TSI nagyon jó motor hozzá, de szerintem ezzel az 1,0 literessel is sokan meg lesznek elégedve. Ráadásul már alapáron vigyáz is ránk a Fabia, ha éppen lefékez előttünk egy autó, a Front Assist nem csak jelez, lassítani is képes. Nincsenek LED-es fényszórói és csiricsáré belső hangulatvilágítása sem, viszont már az alap 4 hangszórós hifi is elfogadhatóan szépen szól. Ingázni tökéletes, az összeszerelésre nem lehet panasz, és négyen vígan elférnek benne. Ha belefér a költségvetésbe, kis vidámságra is képes külön színezhető tetejével és a hozzá illő felnikkel. Alapból viszont ehhez a Capucchino-bézs metálhoz hasonló elegáns színekben kérhető. Nem csak a felszereltség, maga az autó is okos döntés.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Amikor beléptem a Skoda szalonba, rögtön megfogott a formája. A külseje éppúgy, mint a belseje. Kívül izgalmas formavilág, belül egy kisautóhoz képest maximális kényelem és funkcionalitás. Az ára is baráti volt. Autót akartam venni, így vettem egy 1,2 TSI 90LE-s Skoda Fabia Clever-t. Az autó szalonban volt, de így is 2! hónapot kellett rá várnom, amíg elintézik a papírokat, és az autót elhozhattam. Elérkezett a nagy nap, az autót átvehettem. Nagy volt az öröm. Az első 0km-es autóm! De nem tartott sokáig az öröm. Az első utam egy MOL kút volt, ahol teletankoltam 95-ös benzinnel az autót. Utána még 15 km-t tudott menni az autó és feladta a harcot. Egy 0! km-es szalonautó megadta magát! És az öröm átcsapott bosszúságba. Trélerrel kellett az autót visszavinni a szalonba 15km után! Mivel 2 nap után sem találták meg a hibát és 3 napon belül voltam, ezért kértem az autó kicserélését. Erről a Tisztelt márka képviseletvezető hallani sem akart, inkább szerviz kedvezményt ajánlott fel, csak vigyem el az autót. Újabb 1 hónapnak kellett eltelnie, hogy a pénzemet végre visszakapjam. Közben a hibára is fény derült. Az üzemanyagpumpa széria hibás volt. Lehet, de már ezt is kételkedve hittem el.
    Egy olyan márkakereskedésben, ahol egy 0km-es autó 15km után meghibásodik, és a saját szerelőgárda sem tudja kideríteni a hiba okát, hiába van csili-vili mindentudó hibakód kiolvasó eszköz a szerelő keze alatt, ott valami nem stimmel.
    Ezek az autók már nem a régi elnyűhetetlen konstrukciók. Én teljesen kiábrándultam az eset után a WV konszern autóiból.
    A márkaképviselet (M..olc) problémamegoldása erősen a 80-as évekre emlékeztetett. A megalázást, amiben részem volt, az ellenségeimnek sem kívánom.
    A Porsche Hungária a füle botját sem mozdította az ügy megoldásában, hiába kértem a segítségüket.
    Lehet eladni akár több 1000 autót, egy kereskedő erőssége akkor mutatkozik meg, amikor sikeresen, az ügyfél elégedettségére sikerül megoldani a felmerült problémát. Szerintem.
    Ja, és hozzá kell tennem a végére, hogy a hibás, visszavett autót új autóként árulta a kereskedés, amit sikerült el is adnia. Gondolom az új gazdát nem tájékoztatták az autó előéletéről.
    Ilyen háttér hozzáállással nem lesz népautó a Skoda, a Seat de még a WV sem, az biztos.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Én robert83 erre a gondolatára reagáltam: “Varosban se val szegyent az a 60paci.Akkor a 75nek is elegnek kellene legyen egy ekkora autohoz.”

    Szóval nem értem, mi a gondod, először vissza kellett volna olvasni a kommenteket. Azt tartom is, hogy egy 64 lovas dízel a mindennapokban jobban megy, mint egy Euro6-os gyenge szívóbenzines. És nem kell felvágni azzal se, hogy te japán párti vagy, mert én is, egy 1.5-ös Ignist hajtok, de a németeknek is lettek jól sikerült motorjai, az 1.9 SDI és TDI az. Név és arc nélkül könnyű játszani az oltogatós nagyokost…

    Végső gondolatom még: a 2 literes Mazda Skyactive 165 LE-s, nem 162.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Én nem számolgattam semmit csak a tényekre hívtam fel a figyelmet, nyilvánvaló, hogy egy autó nem befektetés.
    Amennyiben 10 évig van használva egy új autó, mondjuk meghozza az árát nem nagy bukta eladni.
    Egyébként meg gratulálok az új kocsidhoz, használd egészséggel, én még nem jutottam el addig, hogy új kocsit vegyek, de nem azért mert nem telne rá, hanem mert sűrűbben váltok autót.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    most komolyan egy 1000cm3-es benzinest hasonlítasz a f*stos SDl-hez ?
    miért nem a skyactive 2000cm3-rel teszed egy ringbe ?
    162 LE, 210Nm euro5 kétszer akkora kasztni
    japan- germany 1:0

    :DDD

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Mekkora baromság egy új autóvásárlásnál azt számolni, hogy mennyit fog érni 3 vagy 5 évesen? Valószínűleg zért vesz új autót, mert úgy érzi, nem akar ismeretlen futású/előéletű használtat esetleg jobban felszerelve, hanem vesz egy kicsivel drágábban, kevésbé jobban felszereltet de újat.
    36 évesen én is eljutottam végre oda, hogy tudok új autót venni, én is voltam olyan pofátlan és alkudoztam és meg is lett az eredménye, nemsokára bele is ülhetek (és szarok az értékvesztésre, 10 évig lesz a seggem alatt)

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    A két motor között azért nagy különbség van, valószínűleg az 1.9 SDI sokkal élhetőbb, mint ez a kicsi szívó benzines, ami magas fordulaton, Euro6-tal fojtogatva izzad ki magából nagy nehezen 95NM-t. Ehhez képest az 1.9 SDI 1800-on adja le a 133Nm-es nyomatékát. A mindennapi életben ezért nem gond, hogy egyébként csak 64LE. Szerintem a szívódízel Fabiával még sokáig boldogok lesztek, a 300 ezer km még semmi neki.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Egészen pontosan 21 kereskedéstől kértem árajánlatot az általunk összekonfigurált modellből. Majd a legjobb ajánlatokat adókat felkeresve, személyesen beszélgettünk. Az alap kedvezményektől, az üzembe helyezési költségeken át az ilyen-olyan extrákig tevődött össze az alku. Pontosan már nem emlékszem, de a “hideg” email-re is a legkevesebb kedvezmény kb. 150 ezer forint volt. A befutónál kb. 400e.
    A kisebb kereskedések nagyvonalúbban adják a kedvezményeket. Érződik, hogy kényszerhelyzetben vannak, ha hozni akarják a számokat. Hogy jól járt-e a kereskedő? Velünk már nem biztos. Úgy gondolom, hogy teljesíteni akarta a “kvótát” és odaadta minimáláron.

    Összehasonlításként a Dacia Logan MCV-be egy padlószőnyeget sem tudtam belealkudni.

    Nálunk egyáltalán nem volt szempont, hogy mennyit fog érni X évesen. Egyértelmű, hogy egy kényelmi céllal fenntartott személyautó nem befektetés, hanem pénzkidobás.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Írd már le pls, hogy mivel lehet 550eFt-ot lefaragni, egy amúgy is olcsó autó árából!Gondolom úgy érzed jól jártál, azért elgondolkodtató, hogy akinek pl. nem engedik el az milyen szarul jár.Picit sem kétséges gondolom, hogy a kereskedő így is nagyon jól járt.Számolgassunk egy picit , mennyibe kerül egy ilyen autó valójában?Arról nem is beszélve 3 év múlva mennyit ér vagy 5 év múlva?

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Egy 60 lovas SDI és egy 75-ös benzines más-más feladatra lehet alkalmas.

    Esetünkben nem sietés vezérelt a választásban. A gyerek, a kutya és a csomagok miatt mindenféleképpen kombi verzió játszott. Az örökös cuccolás végett egy nyomatékszegény alapmotor szóba sem jöhetett. Az újabb közös nyomócsöves dízel felára számunkra horribilis volt. A 90 LE-s TSI szerintem remek kompromisszum ár, teljesítmény, fogyasztás viszonylatban (a TSI károgóknak: a megbízhatóságra majd évek múlva visszatérünk).

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    En meg azt nem ertem hogy mindenki hova a francba siet.
    Mindenki tobb szaz lovas autot akar pihe puha belsovel es 0fogyasztassal.
    Nekem SDi kombi Fabiam van es o tul van mar a 300e km-en de mind a mai napig ha jon a csalad baratok barki
    4-5fovel csomagokkal is kenyelmesen elvisz.
    Varosban se val szegyent az a 60paci.Akkor a 75nek is elegnek kellene legyen egy ekkora autohoz.
    De mondjuk otthon a kozlekedesi kultura az katasztrofa mindenki gyorsulasi bajnok es rally versenyzo.
    Otthon meg a Mazdaval se tudok ugy elindulni Pesten hogy ne akarjon valaki ledudalni mert siet.
    Mo.-tol nyugatabra is ugyanugy vezetnek csak joval turelmesebbek tudnak lenni es idoben elindulnak…
    Amugy meg ez a Fabia nagyon bejon nekem,egy kis dejavu erzesem van mikor az MK1est es ezt az MK3ast latom egymas mellett.Apja fia,nem ugy mint a 2es az szegeny arva…
    Es az SDi-t ebbol a szeriabol is hianyolom de nagyon 🙂

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Az ok a nagyszilárdságú acélok sokkal nagyobb arányú használata. Érdemes lenne már leakadni erről a Suzuki=papírautó témáról.
    Baleno törésteszt:
    https://www.youtube.com/watch?v=q-KrtWeTJqY&t=48s
    Fabia törésteszt:
    https://www.youtube.com/watch?v=fP7hq-_o5-s

    Én nem érzek nagy különbséget.
    Frontális ütközés: Baleno 85%, Fabia 81% (!!!)
    Gyermekvédelem: Baleno 73%, Fabia 81%

    Az egyetlen különbség, ami miatt a Fabia eggyel több csillagot kapott, hogy fullra felextrázva több vezetéstámogató rendszert ad. Ez alapján nálam a Baleno 200 kilóval kisebb súlya erény, nem hátrány…

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Alapmotor…. Az árlista miatt. 🙂

    Szerintem megéri a 90 LE-s TSI a felárát. Hétköznapi haladásra, családdal, csomagokkal is elég, Nem süketít meg az 5000-es fordulatszám, és a fogyasztás is elmegy. Olaszországot, Szlovéniát 6,5-6,6-al jártuk meg felcuccolva.

    Tesztautóként a 110 lovas TSI volt nálunk. Annak csak a 6-ik fokozata hiányzik, az többletereje nem.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Csereautónak volt nálam kettő hétig. A 3 henger miatt alapjáraton remeg az autó. Gyorsulást felejtsd el. Ötezer alatt nem igazán akarsz elkapcsolni. Klímát csak folyamatos sík haladás közben használd. Fogyasztása ha haladtam a forgalommal dinamikusan akkor 8 fölött, de akár 7-ből is el lehet vele járni tojáshéjjal a talpad alatt. Az érintőkijelzős rendszer csak annyira lassú, hogy érezd rajta, hogy olcsó volt és tele van felesleges dolgokkal. Gyárilag nagyon szuper gumik voltak rajta. (Kumho vagy Nexen, már nem emlékszem:)).

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Talán túlárazott, de nem gondolnám túlértékeltnek. Igazából vészesen drágának sem… Nyilván vannak olcsóbbak, vannak drágábbak nála. Aki autó vásárlás előtt áll, el kell döntenie, hogy mikre van szüksége, s ezekért milyen kompromisszumokra hajlandó.

    Egyébként pont ezért jók az összehasonlító tesztek, ahol kiderülhet, hogy ugyanazon felszereltségekkel mennyi is az annyi.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Kicsit túlértékelt autó… Épp renault cliot lehet kapni már 3 misiért, és csak ez egy a sok közül, ami olcsóbb a fabianal. Valamiért nagyon elszálltak az árak. Szomorú vagyok, mert nekem is skodám van… és sokáig gondolkodtam a frissítésen, de a konkurens márkák többet nyújtanak alacsonyabb áron. Sajnos árérzékenység van.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Szerintem korai még mind a Baleno, mind a Fabia megbízhatóságáról beszélni.

    Az említett Dacia árával óvatosan bánjunk. Tavaly nyáron több Dacia szalon sem volt hajlandó egyetlen fillért sem engedni az árból. Ellenben az általunk vásárolt Fabia combi 1,2 TSI (90 LE) 4.45M-s árát lefaragtuk 3,9M-ra.
    Úgy gondolom, hogy a Skoda Fabia igazán a kombival üt. Tehát nem igazán ehhez a cikkhez tartozik…

    Őszintén sajnálom, hogy ennyire negatív a Fabia fogadtatása.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    A Baleno alvázában és karosszériájában 30% nagy szilárdságú acéllemezt (szakítószilárdsága :440-780Mpa) és 16% ultra-nagy szilárdságú acél lemezt (szakítószilárdsága:980Mpa) alkalmaznak, ez a súlycsökkentés alapja.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Mégiscsak van az a szituáció, amikor azt mondanám, hogy inkább lenyelem, hogy a Baleno nem szép. Gyakorlatilag ugyanennyiért, hasonló felszereltséggel a Baleno 90LE-t ad 865 kilóhoz, ez meg 75 ló 1055 kilóhoz, borzasztó nagy különbség. Az már súly/teljesítmény arányban a 110 lovas 1.2 TSi szintje, ami 500 ezerrel drágább (jó, az turbós, biztos erősebbnek érződik a Suzuki 1.2-esénél).

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    Vagy vesz egy Dacia-t 2,6-ért 1.0, 73lovas motorral, és a maradékból meg vesz magának egy rendes téli/nyári garnitúrát melyik éppen hiányzik, valamint kifesti a házat és boldogan él, még meg nem hal.

    De a Suzukival is jobban jár, sajnos a fenntartási költségek legtöbbünknek még számítanak… és VW csoport nem igazán jeles ebben.

  • 2017.10.28. at 00:38
    Permalink

    és az lsten megteremté a suzuki baleno-t az ő formájára, s ugyan annyiért adá, mint alulmotorizált skodát, ami felárért csak proli-presztizst adá a proliknak :DDD

  • 2017.11.05. at 13:53
    Permalink

    Szerintem jók a skodák ezért is jövő májusra le is cserélem 400 ezer km futott Octaviamat. Új Fabiat 1.0MPI vagy 1.0 tsi 22% kedvezményel az extrákbol is 22% kedvezmény. Aztán 8 havonta új autó gyárba is ez a menetrend. Vagy a másik eset feliratkozhatsz talán kisorsolnak gyári új autóhoz juthatsz előállítási költségen. Passat 40 ezer euró 20 ezer euróért.

Vélemény, hozzászólás?