Ismertette a Renault a Rafale hazai árait
Múlt év júniusában mutatta be a repülÅ‘géprÅ‘l elnevezett SUV-kupéját a Renault, azonban a hazai debütálásra idáig várni kellett. Szerencsére nem bonyolÃtották túl a kÃnálatot, mindössze két kivitelben, techno, illetve espirit Alpine felszereltségi szinttel kérhetÅ‘ az újdonság, mindkét esetben az E-Tech full hybrid 200 hajtáslánccal. ElÅ‘bbi 16 999 000 forintról indul, mÃg a sportosabb verzió alapára 18 499 000 millió forint. A kettÅ‘ között fÅ‘ként esztétikai különbségek fedezhetÅ‘k fel, mind kÃvül, mind az utastérben. Ilyen például a 20 colos felni megjelenése, vagy éppen a hűtÅ‘maszk kialakÃtása, de a belsÅ‘ térben is látványos az ülések közötti eltérés. Techno szinten szövet garnitúra jár, mÃg az espirit Alpine már Alcantara üléskárpittal érkezik, az elsÅ‘ ülések háttámlájába ráadásul az Alpine emblémáját is belenyomták.
az espirit Alpine embléma és a 20 colos felni egyaránt a magasabb felszereltségi szint privilégiuma
A hűtőmaszk apró Renault emblémákat formáz
A motortérben viszont nincs különbség: mindkét esetben az 1,2 literes, háromhengeres benzinmotorra épülÅ‘ hibrid kerül az autóba. A benzinmotor önmagában 130 lóerÅ‘re és 205 newtonméterre képes, ezt egészÃti ki a villanymotor 68 lovas ereje és 205 newtonméternyi nyomatéka. A kÃnálat késÅ‘bb kiegészül egy 300 lóerÅ‘s, összkerékhajtású kivitellel is, ám ennek ára egyelÅ‘re nem ismert.
A februári Retromobile-ra ( https://egzostive.com/retromobile-2024-saw-the-return-of-manufacturers/ ) elhozta a Renault az új Rafale-t, de a stand fő attrakciója a kék repülőgép volt (Caudron-Renault Rafale C.460), ami az első képen szerepel is a háttérben.
Persze az a négy rekord-vadász autó is kiütötte a 2024-es modellt, ha van valami amiben a franciák kiemelkedőek az a látványos megjelenés. Amennyiben a 9 literes motorral felszerelt Art Deco 1926-os masztodon vagy a Nervasport a maga 9 rekordjával nem lenne elég 🙂
Szerencsére a Renault még mindig komolyan veszi a fizikai autókiállÃtásokat, remélem Párizst nem hanyagolják. 🙂