Itt az első fotó az új győri Audiról!
A világpremier időpontját is bejelentették, mutatjuk mikor érkezik!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ahogyan az várható volt júniusban bemutatkozik az új győri Audi, amelyről most először közöltek hivatalos fotót, de a leleplezés pontos dátumát is nyilvánosságra hozták. Íme a részletek!
Küszöbön az új, harmadik generációs Audi Q3 világpremierje, a gyártó pedig most először közölt hivatalos fotót az újdonságról. Ebből túl sok részlet nem derült ki, hiszen csak a jobb oldali lámpatest egy részlete vehető ki a lepel alatt. A nappali menetfényt több részegység alkotja, így jó eséllyel az új Q3-ason is bizonyos mértékig személyre szabható lesz a megjelenése - csakúgy, mint például az A3-ason. Az Audi közleményéből kiderült, június 16-án tartják a világpremiert, így legkésőbb akkor minden fontos kérdésre választ kapunk. Az érkező SUV részben a győri Audi gyárban fog készülni.
