Ennyibe kerül itthon az új Audi Q3!
Rendelhető itthon az Audi újdonsága, mutatjuk, mennyit kérnek érte!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Megjelent az Audi magyarországi oldalán az új, részben Győrben készülő Q3-as ára. Ennyi pénzt kérnek érte!
Majdnem napra pontosan egy hónappal ezelőtt mutatta be az Audi a Q3 új generációját - a világpremieren mi is ott voltunk. Azóta elindult a gyártás is Győrben (emellett Ingolstadtban is készül majd a típus), most pedig kiderült, mennyit kérnek érte itthon.
A típus alapára 17 334 060 forint, ennyiért a 150 lóerős lágy hibrid hajtásrendszer jár, amelynek alapját 1,5 literes, négyhengeres benzinmotor adja. Ugyancsak 150 lovas teljesítménnyel gázolajos erőforrással is rendelhető, viszont ez esetben már 2,0 liter a lökettérfogat, de a dugattyúk száma ugyancsak négy. A hajtásban sincs különbség, mindkét esetben az első tengelyen hajt a Q3-as. A dízelmotoros kivitelért minimum 18 497 380 forintot kell fizetni.
Az extrák esetében ezúttal is számos opció áll rendelkezésre. A különböző technológiai csomagok ára 840 ezer és 1,3 millió forint között mozog, de az Arkona-fehér fényezésen kívül minden további árnyalat 391 160 forintba fáj. Felnikből kifejezetten széles a választék: 17-től 20 colosig terjed a skála - értelemszerűen előbbi része az alapárnak. Ezzel szemben a legnagyobb átmérőjűekért akár 1 479 550 forintot is elkérhetnek.
Szintén borsosabb tétel lehet az üléskárpit is. A legolcsóbb szövet borítás 190 500 forintból megúszható, viszont az S line csomagért több mint másfél milliót számolnak fel. Emellett még számos extra érhető el, többek között ennek is köszönhető, hogy egy teljesen felextrázott Q3 bőven 25 millió forint fölött vihető haza.



