Beárazták itthon a 2025-ös Év Autója díj győztesének csúcsváltozatát!

Már Alpine emblémával is rendelhető a Renault 5-ös!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Renault 5-ös már egy ideje kapható itthon, az Alpine A290 árlistája csak nemrég került nyilvánosságra. Mutatjuk, mennyivel kérnek érte többet!

Ahogyan arról 2025 elején beszámoltunk, a Renault óriási fölénnyel húzta be az idei Év Autója díjat. Az 5-ös mellett viszont a zsűri az A290-et is kitüntette az elismeréssel, hiszen lényegében a kisautó erősebb alternatívája. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem csak a teljesítményt húzták fentebb, az autó más pontjain is komoly módosításokat eszközöltek - erről itt írtunk részletesen.

De mennyit kérnek a harapósabb kivitelért? A 180 lóerős verzió GT felszereltségi szinttel 16 499 000 forinttól érhető el - viszonyításképpen az 5-ös 10 990 000 forintról indul. Ugyanez a hajtáslánc GT Premium csomagban már legalább 17 999 000 forint. A 220 lovas variáns GT Performance csomagban szintén pontosan ugyanennyiről indul. A kínálat csúcsán a GTS és a Premiére edition helyezkedik el: előbbi 18 999 000, utóbbi 19 499 000 forinttól vihető haza.

A különböző extrák elérhetősége nagyban függ a felszereltségi szinttől. Viszont még a csúcsváltozat esetében is el lehet locsolni 700 ezer forintot a külső megjelenésre (egyedi matricázás, mutatósabb felnik, festett féknyergek, stb.), de bizonyos csomagokhoz 200 ezer forintért fedélzeti telemetria is rendelhető - igaz, ez a két legdrágább A290-ben alapáras.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?