Új szabadidő-autóval bővül a Leapmotor európai kínálata!

A C10-nél ezúttal kisebb SUV-val rukkoltak elő!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Stellantis kínai márkája újabb modellel bővíti európai palettáját. Mutatjuk, mit kínál a B10!

Nemrég hazánkba is megérkezett a Leapmotor, ezzel együtt a C10 és a T03 is elérhetővé vált. Utóbbi jelenleg is a magyar újautó-piac legolcsóbb tisztán elektromos alternatívája. A kettő közé érkezhet a most bemutatott B10, bár az itthoni forgalmazást egyelőre nem erősítették meg hivatalosan. Az újdonság 4,52 méter hosszú, 1,89 méter széles, 1,66 méter magas, míg a tengelytávja 2,74 méter. Kétféle felszereltséggel lesz elérhető, de már a belépő szintű Life kivitelhez is jár az 1,8 négyzetméteres panoráma napfénytető (a csúcsváltozat egyébként a Design nevet kapta). Verziótól függetlenül a kormány mögött digitális műszeregység, míg középen 16 colos multimédiás érintőképernyő kap helyet. Ezen felül a felextrázott változatba fűthető-szellőztethető első ülések kerülnek, de a csúcsverzió privilégiuma a hangulatvilágítás is. Motorfronton mindössze egyetlen opció választható, csupán a 218 lóerős, 240 newtonméteres villanyos erőforrás. Ehhez 56,2 vagy 67,1 kilowattórás nagyfeszültségű akkumulátor társulhat. A kisebbel 361, a nagyobbal 434 kilométeres hatótávot ígér a Leapmotor. Természetesen a 11 kilowattos töltés adott, a DC oszlopokon pedig legfeljebb 168 kilowattal képes tölteni. Utóbbi esetben 30-ról 80 százalékra mindössze 20 perc alatt pumpálható fel az akkumulátor. Mivel egyelőre a magyar forgalmazást nem erősítették meg, így értelemszerűen itteni ára sincs a B10-nek. Néhány országban viszont már rendelhető is, ezekben átszámítva 12 millió forintnyi eurót kérnek a SUV-ért.  
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?