Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Némiképp átrendeződött az európai újautó-piac júliusban. Hosszú idő után először nem a Clio végzett a lista élén. Mutatjuk, mely típus taszította le a trónról!
5,5 százalékkal több személygépjármű kapott rendszámot 2025 júliusában, mint a múlt év azonos időszakában - derül ki a Dataforce előzetes összesítéséből, amelyet az Automotive News Europe hozott nyilvánosságra. A portál kiemelte, a tisztán elektromos meghajtású autókból 34 százalékkal több kapott hatósági jelzést, míg a konnektoros hibridekből 52 százalékkal többet vettek nyilvántartásba.
A Sandero behúzta a júliust
A modellek listáján ezúttal három hónap után először nem a Renault Clio található, ám a francia konszernnek így sincs oka a panaszra, hiszen házon belül avattak új győztest, a Dacia Sandero lett a legkelendőbb júliusban. Mindezt úgy, hogy a múlt év azonos időszakához képest 7,9 százalékkal kevesebb példány kapott rendszámot. A második helyen a hamarosan búcsúzó VW T-Roc (heteken belül érkezik az új generáció), míg a dobogó alsó fokára a Toyota Yaris Cross fért fel. Az első ötöt a VW Tiguan és Golf teszi teljessé. A hatodik helyen a Škoda Octavia tűnik fel, mögötte a Kia Sportage, nyolcadikként pedig a Dacia Duster. A júniusban még vezető Clio egészen a 9. helyre csúszott vissza. Ugyanakkor ez sem feltétlenül meglepő, hiszen a hírek szerint a Müncheni Autószalonon ennek is érkezik az új nemzedéke. A tizedik helyen ugyancsak egy ferdehátú az Opel Corsa képében.
A Clio jelentősen visszacsúszott júliusban, de az év első hét hónapjának összesített adatit nézve még mindig ott van az élmezőnyben
Az első hét hónap számait összesítve egészen más tabella alakul ki. A Sandero ez esetben is vezet, viszont a második helyen a Clio szerepel, míg a dobogó alsó fokán a VW T-Roc. A crossoveren kívül a top 5-ben kizárólag ferdehátúakat találni, hiszen a 4. pozícióban a Peugeot 208, míg az ötödikben a Volkswagen Golf. A top 10 második fele sorrendben: VW Tiguan, Toyota Yaris Cross, Dacia Duster, Peugeot 2008, Opel Corsa, Citroën C3.