Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Folyamatosan bővítette a Volkswagen a kínálatát, így nem csoda, hogy elérték ezt a mérföldkövet.
Leszállította a Volkswagen a másfél milliomodik ID-modellt. A konkrét példányt, egy ID.7 Tourer Prót a németországi Emdenben található üzemben gyártották le, az ünnepélyes átadón pedig többek között Alsó-Szászország miniszterelnöke, Olaf Lies is megjelent, aki személyesen adta át a kulcsokat a villanyautót megrendelő ügyfélnek.
A másfél milliomodik Volkswagen ID-modell
A Volkswagen márkának közel 5 évre volt szüksége, hogy másfél millió ID-modellt elkészítsen, hiszen az első 2020 szeptemberében gördült le a gyártósorokról egy ID.3 képében. Ugyanakkor messze nem ez volt a VW első villanyautója, hiszen az upból már a múlt évtizedben is gyártottak tisztán elektromosat.
Az ID.3 volt az első a sorban
A jelenlegi kínálatban a már említett ID.3 mellett az ID.4, az ID.5, az ID.7 és ID.7 Tourer, valamint az ID.Buzz található meg. A modellpaletta hamarosan kiegészül az ID.2all szériagyártásra kész változatával, illetve 2027-ben a 8 millió forint környéki árcédulával érkező kis villanyautó is megjelenik. Utóbbi koncepcióját már leleplezték, amely az ID.EVERY1 névre hallgat, viszont a kész modellnek biztosan más neve lesz.
2027-ben érkezik a legkisebb, egyben legolcsóbb ID-modell