Itt az első debreceni BMW!

A BMW történetének és a magyar autógyártásnak is fontos mérföldkő az új iX3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem túlzás kijelenteni, az új iX3 az utóbbi évek egyik legfontosabb modellje a BMW háza táján. De mit kínál az első sorozatgyártású Neue Klasse? Íme a legfontosabb részletek!

A BMW az elmúlt években rendre hangoztatta, hogy az új Neue Klasse modellek érkezése jelentősen megváltoztatja majd a márka kínálatát. Az elnevezés egyébként messze nem légből kapott: 1962 és 1972 között már létezett egy ilyen modellcsalád, amely alapjaiban határozta meg a bajorok későbbi identitását. A jelenkori Neue Klasse autók sorát a most leleplezett, második generációs iX3 nyitja, így előrevetíti azt is, hogyan fognak kinézni a közeljövő BMW modelljei. Ha pedig ez még nem lenne elég, akkor a villany-SUV a magyar autógyártás szempontjából is mérföldkő: ez lesz az első sorozatgyártott típus, amely Debrecenben készül majd. Emellett kizárólag Kínában fognak még iX3-akat gyártani, de az a kivitel eltér majd az itthon és az USA-ban forgalmazottól. Az iX3 megtartotta a klasszikus SUV sziluettet, ugyanakkor a frontrészen semmi mással össze nem téveszthető dizájnt kapott, amely általánosságban is a Neue Klasse védjegye lesz. Az újdonság 4,78 méter hosszú, 1,90 méter széles, a magassága 1,64 méter, a légellenállási együtthatója pedig 0,24. Az utastérben több érdekes megoldással is találkozni. Egyrészt hagyományos kilincsek már az iX3-ban sincsenek, de ez nem újdonság, például az aktuális iX-ben is hasonló megoldást alkalmaznak. Ezzel ellentétben a kormány rendkívül radikális, négyküllős megjelenést kapott, amelyen a gombok is különleges grafikát kaptak. A 17,9 colos multimédiás érintőképernyő is eltér a megszokottól, ugyanis nem hagyományos téglalap kialakítású. A digitális műszeregységet egészen a HUD magasságáig tolták fel, ráadásul az egész szélvédő alját elfoglalja, nem csak a kormány mögötti területet. Így az utas előtt is megjeleníthető a dátum, az aktuális hőmérséklet, vagy épp az égtáj, amely felé halad az autó - legalábbis a közzétett fotók alapján. Bár az iX3 többféle hajtáslánccal is elérhető lesz, jelenleg kizárólag az 50 xDrive névre kereszteltről osztottak meg részleteket. Ahogyan a nevéből is kiderült, összkerékmeghajtású, méghozzá két villanymotorral. A rendszerteljesítmény 459 lóerő 645 newtonméterrel, amelynek köszönhetően 4,9 másodperc alatt ugrik álló helyzetből 100 km/órára, a végsebesség pedig 210 km/óra. A nagyfeszültségű akkumulátor mérete 108,7 kilowattóra, amely a BMW állítása szerint legfeljebb 805 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Maximum 400 kilowattos töltésre képes az új iX3 a megfelelő oszlopon. Így akár 10 perc alatt 372 kilométeres hatótáv nyerhető vissza, 21 perc alatt pedig 10-ről 80 százalékra pumpálható fel az aksi. Adott lesz a 11 kilowattos opció is, illetve felárasan a 22 kilowattos is. A márka tájékoztatása szerint az iX3 második generációjának piaci bevezetése Európában 2026 tavaszán kezdődik, míg az Egyesült Államokban jövő év nyáron. Arról, hogy pontosan mikortól lesz kapható Magyarországon, illetve mennyiért, egyelőre nem áll rendelkezésre információ.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?