Immár biztos: Magyarországra is érkezik a friss Honda Civic!

Itthon is kapható lesz a frissített verzió, mutatjuk, mi változik!

A 11. generáció életciklusának feléhez ért, így nem meglepő, hogy a Honda szolidan frissíti a típust.

Immár 3 éve mutatkozott be a Honda Civic 11. generációja, vagyis életciklusának feléhez ért, így nem meglepő módon érkezik is a ráncfelvarrás. Bár a frissített verzióról már korábban közölt fotókat a gyártó, csak most vált biztossá, hogy Magyarországon is elérhetővé válik. De mi változott? A frontrészen némiképp átszabták a típust. A hűtőmaszk kissé változott, a lökhárító karakteresebb vonalakat kapott, ráadásul a ködlámpa egy az egyben eltűnt róla - még feláras extraként sem lehet mostantól rendelni. A márka szerint a LED-es fényszórók korlátozott látási viszonyok között is tökéletesen ellátják a feladatukat, így nincs szükség a kiegészítő lámpatestekre. Az utastérben nem történtek látványos módosítások. A kormány mögött 10,2 colos digitális műszeregység, míg mellette 9 colos érintőképernyő található. Előbbi kapcsán a közleményben kiemelték, a menüt átdolgozták, így a Honda szerint átláthatóbb lett az elrendezése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?