Van, aki nyakpárna helyett 18 milliárdnyi autót visz a repülőre

A Los Angeles-i reptéren fotózták le a szépen becsomagolt autógyűjteményt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Keveseknek megfizethető kategóriából álló kollekció várja a szállítást, töbek között Bugatti, Koenigsegg, McLaren és Ferrari is lapul a fólia alatt.

Los Angeles nem az a hely, ahol nagyítóval kell keresni a gazdagokat, de ilyen gyűjteményt azért ott nem sokan engedhetnek meg maguknak. A reptér egyik félreeső részén kapták lencsevégre a szépen becsomagolt autókat, amik láthatóan szállításra várnak. Az nem tisztázott, hogy kihez tartoznak az autók, ahogy az sem, hogy költözés vagy esetleg egy távoli autós túra miatt kelnek útra a sportkocsik, netán egy kereskedés adta-e el egyszerre őket. Rögtön az első sorban egy borzasztó ritka McLaren Speedtail várakozik, az 1047 lóerős hibridből 106 példány készült. Ehhez képest szinte tucatautó az ugyancsak hibrid Porsche 918 Spyder, amiből a típusjelével egyező mennyiség készült. A tulajdonos a ritkábbnál is ritkább modelleket részesíti előnyben, ezért nem maradhatott ki a gyűjteményből az Amerikának szánt McLaren Sabre sem. A négyliteres V8-as motorral hajtott sportkocsi 824 lóerős, mindössze 15 darabot készítettek belőle a britek.
Hirdetés
Akad még restomod Porsche 911, Pagani Huayra BC és Lamborghini Centenario is. De persze nem lenne teljes a gyűjtemény LaFerrari és a Bugatti Chiron nélkül, természetesen ezekből is van, ha valaki kérdezné. A felhozatalt egy Ford GT és egy Aston Martin One-77 teszi teljesebbé, emellett Koenigseggből három darab ácsorog a betonon. Becslések szerint az autók összértéke 18 milliárd forint körül van, kíváncsiak lennénk, hogy a szállításra vonatkozó biztosítás vajon mekkora összeget tesz ki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?