Élet 600 ezer kilométer felett: bírja még a melós Passat?

  Ha ismerősnek tűnik ez a fehér Passat, akkor helyes a megérzésed. Több mint négy évvel ezelőtt már járt nálunk használtteszten ez a konkrét autó, akkor teljesen ismeretlen előélettel és az óracsoportja szerint 468 ezer kilométerrel, amelynek valósságát már akkor sem tudtuk biztosra mondani. Annak idején arra fűztem fel az irományt, hogy ezzel olcsón lehet "lemenni a térképről", ám akadt köztetek olyan hozzászóló is, aki hónapokon belül bontót jósolt a Passatnak. Ennél azonban sokkal érdekesebb sztori kerekedett köré, az autó ugyanis lényegesen jobb műszaki állapotban, mégis közel 620 ezer kilométerrel az órájában került újra a kezeim közé. Még mielőtt megnéznénk azonban, hogy mi változott az évek során, kezdjük az alapokkal. A B5 generációs Passat hatalmas lépés volt az elődmodellekhez képest, hiszen a B3 és a B4 egyaránt a '80-as évek elején fejlesztett Golf II padlólemez minden irányban megtoldott változatára épült. Így amellett, hogy őskövületnek számított az előző két generáció, még alsóbb kategóriás műszakiság is lapult a szögletesebb lemezek alatt. A váltás a konszern akkori legmodernebb, a '90-es években fejlesztett Audi A4 platformjára egy bölcs döntésnek bizonyult. A hosszában elhelyezett motor visszatérése, a soklengőkaros első futómű, a mai napig használt karosszériatervezési megoldások megjelenése, illetve az utastér közel egy évtizednyi technológiai fejlődése azonnali sikert hozott. Mindez a méretein is érződött, a Passat ezen a téren is szintet lépett. 26 évvel és a világ összes kilométerével később azonban már nem csak maga az autó a kérdés, hanem az esztétikai és műszaki állapota is. Ehhez viszont mindenképp meg kell említeni a karosszéria állapotát. Ez a B5 ugyanis még frissítés előtti, tehát nem kapta meg ugyanazt a rozsdavédelmet, amit a korabeli Audi A4 és A6 példányok. Mivel ez nagyjából félúton a két cikk megjelenése között szabad szemmel is láthatóvá vált, az autó egy karosszérialakatosnál is megfordult, ahol lekerültek róla a műanyagok és előkerült a félelmetes valóság. Ekkor kizárólag a műszaki téren releváns részeket, tehát a küszöböket és emelési pontokat állították helyre az autón. Az esztétika csak a látható helyeken számított, a műanyagok alatt csak annyi volt a cél, hogy meglegyen a megfelelő rétegszám és teherbírás. Ahol azonban csak esztétikai problémát jelentett a rozsda, ott érintetlenül hagyták, hiszen az autónak mielőbb, és minél olcsóbban vissza kellett állnia a munkába. Persze, nem csak ennyi rajta az esztétikai probléma. Azóta sem lett kijavítva a folt a gépháztetőn, illetve továbbra is válnak le a festékrétegek például a gyári hátsó szárnyról, de kisebb-nagyobb karcok, horpadások is akadnak a karosszériaelemeken. A Passat azonban nagyjából 10 méterről nézve még akár szebbnek is tűnhet a 150 ezer kilométernyi használat után, amihez nagyban hozzájárulnak a filléres, de jóval esztétikusabb alufelnik is. Közelről viszont egyértelművé válik, hogy ez egy sokat futott melósautó, mindez pedig még látványosabb az utastérben. A Passat nagy csodája ugyanis, amiért még mindig ennyire népszerű, hogy akár 600 ezer kilométer felett is képes egy modern, magas színvonalú vezetési élményt nyújtani. A műszerfalra, a könyöklőkre illetve az ülésekre húzott anyagok minősége mai szemmel nézve is kiemelkedő, az ergonómia kiváló, a kezelőszervek pedig érthetően és átláthatóan működnek. A fotelek tartása is átlag feletti, pedig már bőségesen látszik rajtuk a rengeteg használat. Az utastérben a kopásnyomok száma teszi igazán egyértelművé a megszokottnál magasabb óraállást, ám itt akad még egy érdekesség. Mivel az autó ugyanannál a tulajdonosnál, ugyanazzal az egy sofőrrel töltötte az elmúlt közel 200 ezer kilométert, ezért ebből az utastérből rengeteg részlet derül ki magáról a felhasználóról is. Látszik, hogy melyik funkciókat használja gyakran, illetve hogy melyik kezelőszervet hol és hogyan szokta megfogni. Erre a leglátványosabb példa a kormánykerék, amit hiába húztak be egy friss réteg bőrrel, a gyári dudagombon több milliméter mély, rétegeken átívelő kopásként mutatkozik a tulajdonos hüvelykujjának a nyoma. Az utastér többi része egyébként melósautóhoz képest továbbra is igényes, főleg a futott kilométer fényében. Jól látszik, hogy ezt az autót használati tárgyként kezelték az elmúlt években, de azért a lehetőségekhez mérten vigyáztak rá, illetve nem is spórolták ki a szervizelést, hogyha valamit meg kellett rajta csinálni. Természetesen akadnak ennél ezerszer szebb példányok is, ám itt emlékeztetnék mindenkit arra a filléres, szintén melósautóként használt B5 Passatra, amit néhány éve az autópálya szélén szedtem össze nektek egy fotósorozatra. Egy szó, mint száz: lehetne ennél ezerszer igénytelenebb is a kabin. Ha kizárólag a műszaki részleteket nézzük, akkor sem hibátlan az autó, most épp az egyik féltengelycsukló hallatja a hangját, illetve egy futómű-beállítást is megérdemelne, de ezzel együtt is meglepően egyben van, főleg az óraállásához képest. A motor is könnyen indul, szépen jár, illetve érzésre tudja a gyári teljesítményét hozni. A gépháztető alá pillantva egyértelművé válik, hogy ezt az ajtót ritkán nyitogatják: az apróbb szivárgásoknál látványos olajsár-lerakódások gyűltek össze a szelepfedélen és környékén, ennél egy lényegesen tisztább motorteret fotózhattam évekkel ezelőtt. A 116 lóerős 1.9 PD TDI egy meglepően modern erőforrás érzetét kelti. Egészen lentről nyomatékos, viszonylag magas fordulatszámig egységesen kitartja az erejét, ráadásul lényegesen csendesebben és finomabban jár az adagolós, 110 lóerős változatnál. Fenntartási költségek terén persze drágább az ős-TDI erőforrásnál, ám az ekkortájt bemutatkozó, közös nyomócsöves dízelekhez képest még mindig olcsóbb életben tartani a Volkswagen átmeneti, hengerenkénti adagolófúvókás megoldását. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a Passat sem kizárólag a típus megbízhatósága miatt tudhat maga mögött legalább 618 ezer kilométert. Persze, a túltervezett műszakiságra is szükség volt az életben maradáshoz, ám itt a karbantartás és a többé-kevésbé rendeltetésszerű használat is elengedhetetlen kellékek. Ezt az autót a tulajdonosa abban a tudatban vásárolta meg, hogy hosszú évekig nem szeretné lecserélni, ráadásul a munkája miatt nélkülözhetetlen kelléke volt az életének. Ha mindenki így venne autót, és mindenki ennek fényében szervizelné, akkor egyáltalán nem kellene meglepődni ezen az óraálláson és a hozzá tartozó műszaki állapoton, sőt, a hazai autópark átlagos életkora sem jelentene problémát. A Passat azonban a közelmúltban nyugdíjba vonult. Egy munkahelyváltás miatt már nincs rá égető szükség a hétköznapi kenyérkereséshez, illetve a család bővülésével már nem is elég tágas első autónak. Hiába érkezett viszont egy nagyobb és modernebb vas az udvarba, eladási szándékról szó sincs. Az óraállásnak és az esztétikai állapotának köszönhetően gyakorlatilag értéktelen a hazai piacon, miközben minden esély megvan rá, hogy még egyszer ennyi kilométert bele lehetne csavarni ugyanezzel a mentalitással. Részben emiatt, részben pedig az elmúlt évek emlékeire hivatkozva tartják meg második autónak, sőt, még az sem kizárt, hogy idővel az esztétikai állapotával is foglalkozzanak, és visszanyerhesse egykori fényét az öltönyös középvezetőknek szánt Volkswagen.