Gyengébb motorral is élhető? Menetpróbán a visszafogott Suzuki S-Cross!

Alig gördült le a gyártósorról, de mi már vezettük is a 110 lóerős Suzukit!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ár nem, az erő viszont változott. De mennyiben befolyásolja mindez a menetteljesítményt? Ennek próbáltuk utánajárni a visszafogott S-Cross rövid menetpróbáján!

Mielőtt részletesen elmerülnénk a számok tengerében, fontos leszögeznem, nem egy klasszikus értelemben vett ráncfelvarrásról beszélünk. Ezúttal csak és kizárólag a technika változott az S-Cross és a Vitara orrában, a külső, és az utastér változatlan.

Ezzel szemben motorikusan jelentős változások történtek. A Suzuki elmondása szerint a módosításokat az emissziós kvótának történő megfelelés indokolta. Kezdjük rögtön az 1,5 literes szívó benzinmotoron alapuló full hibrid verzióval. Ezt a japán márka egy az egyben kivette a kínálatból.

Így kizárólag az 1,4 literes, négyhengeres turbós benzines BoosterJet erőforrás marad a kínálatban. Ezt némiképp áthangolták. A korábbi 129 lóerő helyett mostantól 110-et kínál (ha nagyon precíz akarok lenni 108,4-et). A forgatónyomaték viszont továbbra is 235 newtonméter rendszerszinten, ellenben a maximális teljesítményt nem 2000-3000-es tartományban, hanem 2000-2500 között adja le. A 48 voltos hibrid rendszer elektromos részéhez is hozzányúltak egy kicsit, ugyanis a villanymotor teljesítménye 13,6 lóerőről 16,3-ra módosult, míg a nyomatéka 53 newtonméterről 49,8-ra redukálódott. Talán kevésbé releváns a mindennapi használatban, de az áthangolt hajtáslánc már nem képes a korábbi 195 km/órás végsebességre, az új modellek 180 km/óráig gyorsulnak. Továbbá némiképp újdonság a hatfokozatú, bolygóműves automata váltó megjelenése, hiszen ezt néhány éve eldugták, de most mégis visszatér. Természetesen az ugyancsak hatgangos kézi váltó is marad.

De érződik-e a teljesítménycsökkenés menet közben? Nos, csupán egy rövid karikára volt lehetőségem Balatonföldvár közelében, így messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni. Az viszont biztos, hogy a menetdinamikából nem sokat vesztett a korábbiakhoz képest az általam kipróbált S-Cross. Persze ez javarészt a változatlan nyomatéknak köszönhető, amely ráadásul alacsonyabb fordulatszám-tartományban érkezik. A 0-50 km/óra sem érződik sokkal rosszabbnak, ahogy a mindennapi használatban szintén mértékadó 80-120 km/óra is teljesen vállalható maradt. Néhány másodperces deficit biztosan akad az előző verzióhoz képest, hiszen a 0-100 km/órás vágta is rosszabb lett a visszafogott teljesítménnyel, de mondanom sem kell, az S-Cross ebben eddig sem kínált kiemelkedőt.

A fogyasztási adatok ugyancsak módosultak. A hatfokozatú manuális váltóval a Suzuki szerint 4,6 és 6,5 liter között alakulhat az étvágy 100 kilométerre vetítve (néháy deciliteres eltérés lehet a felszerltségi szint függvényében). A rövid kör után a szoftver 6,1 litert jelzett, de ebből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Erre a kérdésre a hosszútávú teszt ad majd érdemi választ.

Ami az árakat illeti maradt minden a régi. Az S-Cross - az állandó MySuzuki kedvezménnyel - 8 600 000 forintról indul, míg a az extrákkal megszórt, összkerékmeghajtású, napfénytetős verzió 11 320 000 forintnál áll meg. Ahogy eddig, úgy a Vitara a továbbiakban is valamivel olcsóbb nagyobb testvérénél. Az indulóár 8 140 000 forint, a teljesen felextrázott modell pedig 10 840 000 forint.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Gyengébb motorral is élhető? Menetpróbán a visszafogott Suzuki S-Cross!

  • 2025.07.14. at 08:53
    Permalink

    Azért 20 lóerő hiányát csak meg lehet érezni.. Értem én, hogy nem abban a fordulatszámtartományban hiányzik a 20 lóerő ahol a mindennapokban használjuk az autót, de egy-egy előzést azért jobban meg kell gondolni ezek után.

    • 2025.07.14. at 13:10
      Permalink

      Amikor 2018-ban megvettük a 140 lovast azt gondoltam túlmotorizált. Aztán rájöttem, hogy ennyi bizony kell. Azóta 30 ló mínusz és 2 másodperc bukta van 100-ig. Ez már nem annyira vonzó konfig…

  • 2025.11.06. at 00:14
    Permalink

    A lóerő hasonlítgatás a mai motoroknál már értelmetlen.
    A csúcsteljesítmény semmit nem mond el a rugalmasságról, használhatóságról. A 0-100 gyorsulás is csak elméleti érték, hiszen a valóságban erre soha nincs szükség. Mit ér a hétköznapokban, hogy 5500-as fordulaton egy pillanatra nagyobb a csúcsteljesítmény, ha a nyomatékgörbe szűk tarományban eléri a csúcsot, de máshol alacsony.
    Láttam több gyorsulási tesztet a nagyobb lóerős S-cross és az alacsonyabb között. Egyedül a 0-100-nál tudta megszorongatni az újabbat a régebbi „erősebb”, minden más esetben látványosan elhúzott a „gyengébb”. Én sem erre fogadtam volna, de 20-40-60… km/óráról minden esetben jobban gyorsult.
    Tehát nem kell ez a lőerő para. 🙂

Vélemény, hozzászólás?