Itthon most adták át az első európai Nissan Leaf villanyautót
A Magyar Telekom vásárolt elsőként itthon az új Nissan Leafből
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mi már tavasz végén tesztelhettük, a Magyar Telekom júliusban rendelte meg az európai gyártású Nissan Leaf villanyautót, s a múlt héten vehette át - itthon elsőként.
Itthon a Magyar Telekom az első vásárló, amely hivatalos forrásból vette meg a
Nissan Leaf villanyautót
Így aztán nem meglepő, hogy egy nem is kis cég, a Magyar Telekom rendelte meg az első példányt, még júliusban, s szeptember utolsó hetében vehette azt át. Mivel másként egyelőre nem forgalmazzák itthon, Visia alapfelszereltségben, ami persze kellően gazdag ellátmányú (egyebek mellett intelligens kulcsos, 6 légzsákos, Bluetotooth kihangosítós, MP3 CD-rádiós, automata klímás, opcióként tolatókamerás és navigációs rendszerrel is felszerelt). Mivel a villanyautóval a Magyar Telekom is környezetbarát filozófiáját kívánja hirdetni, a gyárilag fehér autót zöld színűre fóliáztatta.
Székháza előtt hagyományos, 220 V-os töltőponttal szolgál a Magyar Telekom



cdEX
aki egy kitalált sorgyilkosról koppintotta a nevét az itt ne…
Életszerű a 230, igazad van….mindig azt használjuk…
Lényeg hogy csak Lassú töltöre futotta a nagy T konszernek….
Valószínű, hogy az itthon eladott villanyautó szinte kivétel nélkül PR célokat szolgáló autók lesznek nagy, tőkeerős cégeknél, mint ahogy ez a nem túl szép zöld példány is.
HybridFoeLife: ha egy kicsit is értenél hozzá tudnád hogy az 230V-os és nem másolnál butaságoka. Illetve kis háttérismerettel tudhatnád hogy ilyen telepek töltésénél az áramerősség a mérvadó, nem a feszültség. Hozzáértő megállapításaid ezek után helyén kezelendőek.
1 db…
220-as töltő…
Vicc ez a T…
Már nem Magyar…
Csak Telekom !!!