Villanyautó-töltéssel és villanyautóval csábít a Mammut
Már hazai bevásárlóközpontban is tölthetők az elektromos autók
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Bevásárlóközpontba telepített villanyautó-töltőt e héten adtak át először itthon, jövő év végéig azoknál is ingyenes a táplálás.
Már a Mammutban is tölthető villanyautó, ráadásul mindkettőben egyszerre kettő, így négy töltőponttal lett gazdagabb a főváros
Vígh Gábor, a Mammut vezérigazgatója és Nagy Zoltán, az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport értékesítési igazgatója közösen nyitotta meg a töltőállomást
Miként a többi töltőponton, úgy a Mammuthoz az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport által kihelyezetteknél is ingyenes jövő év végéig a töltés, a parkolásért pedig csak két óra után kell fizetniük az áramot is kapó villanyautósoknak. Ráadásul a Mammut őszi nyereményjátékában egy szerencsés ingyenesen is azzá válhat. Fizetni mondjuk ehhez is kell, a játékba kerüléshez ugyanis november 20-ig legalább öt alkalommal, legalább ötezer forintért kell a Mammutban vásárolni, hogy esélyt kapjunk a Toyota Prius Plug-in Hybrid, konnektorból tölthető hibrid főnyereményre.




Helyes! Minden bevásárlóközpont parkolójába telepíteni kell elektromos töltőállomást és biztosítani hozzá ingyenes parkolást!