Tényleg megkapható lesz 4 millió forintért az elektromos Dacia

Már magyar árlistával is rendelkezik a Dacia Spring

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most is megkapható lenne 4 millió forint alatt a Dacia Spring, már amennyiben lenne rá állami támogatás.

Tavaly októberben hazánkban elsőként volt előrendelhető a Dacia érkező olcsó villanyautója, a Spring. Ez azért volt nagyon fontos a hazai piac számára, mert így a tavaly júniusban állami támogatást elnyert vásárlók még tudtak szerződni rá. Akkor 4 millió forint alatti kedvezményes árral csábított a Spring, most pedig már teljesen biztos, hogy a tavaly előrendelést kötöttek - a 2,5 milliós forintos ártámogatással - 4 millió forintnál is szerényebb összegért juthatnak vadonatúj, légkondicionálós, garanciális villanyautóhoz. Egyelőre az előszerződők véglegesíthetik megrendelésüket, két verzió közül választhatnak, a Comfort 6,499, a Comfort Plus 6,899 millió forintba kerül, ebből jöhet le a 2,5 milliós állami ártámogatás. A bevezetőben már elsütöttem az információt: a légkondicionáló mindkét verzióhoz alapáron (!) jár, ahogyan a távirányítós központi zár, az első-hátsó elektromos ablak, a 6 légzsák és Bluetooth-kapcsolatos, 2 hangszórós rádió is. A Comfort Plus már 7 colos érintőkijelzős, telefontükrözős és gyári navigációs Media NAV rendszert, tolatókamerát és tolatóradart, valamint pótkereket is alapáron ad, továbbá hozzá az "Orange pack" dizájncsomag is jár. [BANNER type="1"]
Mekkora lesz, mit fog tudni?
Azon túl, hogy olcsó és viszonylag jól felszerelt lesz a Spring, nyilván fontos a mérete és a tudása. Nos, 3734 mm-es hosszával és a tükrökkel együtt 1770 mm-es szélességével, valamint 2423 mm-es tengelytávjával is miniautós méretű, 290 literes csomagtere azonban nagyobb az említett kategóriában megszokottnál. Az első kerekeket hajtó villanymotor 30 kW/44 LE teljesítményű, 125 Nm nyomatékú. Gyorsulási értéket szemérmesen nem közöl egyelőre a Dacia árlistája, viszont a végsebesség mindössze 125 km/óra lesz (nem mintha ennél több kellene egy városi miniautónak). A WLTP fogyasztási érték ugyancsak alacsony, 11,9 kWh/100 km, így a 27,4 kWh-s lítium-ion akkumulátor városi használatban akár 305, vegyesben 230 kilométeres hatótávot ígér. [BANNER type="2"] A tölthetőség alapáron csakis AC, azaz váltóáramú és egyfázisú, így 32 amperrel 6,6 kW-os töltési teljesítményt kaphatunk, amivel kb 5 óra az akkumulátor telítése, sima 10 amperes töltővel pedig 12 óra, azaz egy éjszaka alatt ugyancsak meglehet. 180 ezer forintos felárért 30 kW-os, CCS csatlakozós DC villámtölthetőség is elérhető lesz, de az alapverzióhoz csak jövő évtől. Az első megrendelők várhatóan ősszel kapják majd meg elektromos Daciájukat, amire alapból 5 év/100 ezer kilométer garancia jár, de a gyártó azt is garantálja, hogy a lítium-ion akkumulátor kapacitása 8 év/120 000 kilométer alatt nem fog 75% alá esni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Tényleg megkapható lesz 4 millió forintért az elektromos Dacia

Vélemény, hozzászólás?