Az utolsó Audi TT RS minden kétséget kizáróan az egyik, ha nem a legszínpompásabb példány
A budapesti Bartók Béla úton található Autistic Art galéria előtt különös TT RS pózolt, már csak azért is mert az utolsó legyártott példányról van szó. Na, de miért ott? A képgyűjtemény mögött álló alapítvány 2006 óta segíti az autista fiatalokat (az elmúlt 18 évben több mint 600 millió forinttal támogatták őket), idén pedig minden eddiginél nagyobb attrakciót villantottak a mára már szokásossá vált jótékonysági árverés főtételének képében. A Porsche Hungariával létrejött együttműködés keretében a győri gyártósorról utolsóként legördült Audi TT RS modell került kalapács alá, ráadásul nem is akárhogy, hiszen az autó külsejét egy fiatal autista művész, Varga Máté művével dekorálták, amelynek címe Labirintus.
[BANNER type="1"]
Az autó fóliáját ihlető művet, a Labirintust egyébként külön is meg lehet majd vásárolni a jótékonysági árverésen
Az autó magas felszereltséggel rendelkezik, így többek között ezek a 20 colos felnik is a csomag részét képezik
Csakúgy mint a különleges hátsó szárny
Az utastérhez nem nyúltak, az a klasszikus kialakítást kapta
Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója elárulta, hogy nem volt egyszerű feladat megszerezni az utolsó TT RS-t, mert eredetileg nem a magyar piacra szánták, végül azonban a felsőbb vezetés is kötélnek állt, és sikerült a nemes cél érdekében megkaparintani a különleges példányt. Az alapból metálvörös fényezésű roadsterben egy 2,5 literes, 400 lóerős, 480 newtonméteres, öthengeres TFSI benzinmotor dolgozik, hétfokozatú automatikus sebességváltóval. Mindössze 3,9 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a végsebességet pedig gyárilag 250 km/órára korlátozták.
Magyarországon mintegy 150 ezeren élnek autizmussal, így a befolyt összeggel rengeteg emberen segítenek majd
Már április 2-án elindult az aukció, az autóra pedig bárki licitálhat, az indulóár 33 millió forint. Az internetes árverést október 7-én délben zárják majd le, és az aznap esti gálaesten derül ki a történelmi jelentőségű Audi TT RS tulajdonosának kiléte. A galériában azt is elárulták, hogy nem csak itthonról, hanem külföldről is várnak ajánlatokat, így könnyen lehet, hogy a normál vételár sokszorosáért fog elkelni az autó.
[BANNER type="2"]
A licit már elkezdődött, ide kattintva bárki megnézheti, hogy áll az árverés, amely egészen október elejéig fut majd