Rendhagyó reklámmal népszerűsíti NX modelljét a Lexus. A marketingesek elképzelése annyira egyedire sikerült, hogy ezzel a mutatvánnyal egyenes út vezetett a Guinness Rekordok Könyvébe. Ehhez persze szükség volt két bevállalós teniszezőre, Jamie Murray és Laura Robson hajtotta végre a furcsa performanszot. A két NX tetejére körülbelül egy négyzetméteres platformokat rögzítettek, azokhoz pedig a sportolókat kötözték ki. Az elképzelés szerint a két teniszezőnek úgy kell röptéznie, hogy az autók egyforma sebességgel, egyforma távolságot tartva haladnak. A kisfilmből kiderül, hogy ilyen extrém körülmények között még a profik is elhibázzák, azonban némi gyakorlás meghozta az eredményt, a két Lexus között összesen 101-szer fordult meg a labda.
A közepes méretű crossoverek 47 km/h-ás sebességgel haladtak, az autók pozícionálásában kamerák segítették a sofőröket. A teniszezők dolga ennél nehezebb volt, egyrészt némi menetszéllel is kalkulálni kellett, másrészt csak a felsőtestükkel tudtak mozogni, a lábukkal nem. Az ötlet jópofa és látványos, de nem valószínű, hogy az NX vásárókat érdekli az a tény, hogy lehet-e teniszezni az autó tetején.