Bár itthon mindössze kétféle hajtáslánccal kapható az Omoda 5-ös, a világ más pontjain teljesen már erőforrással is elérhető SUV.
Bár az Omoda mindössze szűk 2 éve nyitotta meg az első kereskedését Európában, eddig kétféle teljesítménnyel is kínálták az 5-öst. Az első kivitel - amely nálunk sosem volt kapható - még 195 lóerőt tudott, a hozzánk érkező viszont az emissziós normák miatt már csak 145-öt. Ugyanakkor az erőforrás végig ugyanaz maradt: egy 1,6 literes, négyhengeres TGDI hétfokozatú DCT váltóval. Emellett természetesen tisztán elektromos hajtáslánccal is kapható az 5-ös, viszont azt maga a márka is markánsan elkülöníti a belső égésű motoros kiviteltől.
Európán kívül - például Chilében - elérhető 1,5 literes, ugyancsak négyhengeres erőforrással az Omoda 5-ös, viszont ennek teljesítménye 6150-es fordulatszámon 113 lóerő 138 newtonméteres forgatónyomatékkal, amit kerek 4000-es fordulaton képes leadni. További fontos differencia, hogy a DCT váltó helyett ez esetben CVT-t építenek a SUV-ba, illetve üzemmódot sem lehet választani, míg az itthon is elérhető 5 rendelkezik Eco, Normal és Sport módokkal.
Bár motorfronton jóval egyszerűbb a Chilében kapható Omoda 5, azért vezeték nélküli futtatja az Android Autót és Apple Carplayt
A fent említett kompromisszumok miatt Chilében az Omoda 5 alapfelszereltséggel mindösszesen 4,2 millió forintnak megfelelő pesóba kerül. Jelenleg ezt a kivitelt Európában nem forgalmazzák, így értelemszerűen hazánkban sem kapható a 113 lovas Omoda.