A hazai autósok több mint 50%-a részben, minden hatodik pedig kizárólag prémium üzemanyagot tankol. Emellett az is kiderül a MOL kutatásából, hogy miért döntenek így a magyarok: te mennyire értesz egyet a többség indoklásaival?
A Peugeot 5008 hétüléses, korrektek a szükségülései, remek a térkihasználása, marad valamennyi csomagtartója 7 személy mellett is, és alig magasabb egy átlagos autónál. Ezek szerint az egyterű franciául "Családi SUV".
Floridában egy férfi a saját házában arra lett figyelmes, ahogy valaki beindítja a Lamborghini Urusát és elhajt vele. Robogóval eredt a tolvaj után, a sztori igazi szépsége pedig, hogy sikerült utolérnie és sérülésmentesen visszaszereznie a kocsit.
A közúti tesztek során a mérnökök a BMW i Hydrogen NEXT prototípusokban az üzemanyagcellás hajtáslánc, a típus-specifikus futómű és a vezérlőelektronika valós körülmények közt történő együttműködésének hatékonyságát vizsgálják.
A videóban a sofőr szemszögéből láthatjuk, ahogy az új Golf R 320 lóerős, 2 literes TSI-je megtámadja az Autobahnt. A német kompakt legdurvább változata igen jól teljesít, ráadásul ebben a fekete színben kellően vad a megjelenése is.
10 napon keresztül szavazhatott, aki csak szeretett volna beleszólni: lényegében a közvélemény válogatta össze a lehetséges opciókból ezt a különkiadást. A végeredmény a Ford Puma ST Gold Edition külsejét igen vonzóvá tette, mutatjuk a részleteket.
Rengeteg olyan autó jár az utakon, ami műszakilag csak simán oké. Teljesen rendben vannak, nem rosszak, de nem is kiemelkedőek. Ez a Jeep is ilyen lenne, csak közben olyan menő, hogy az valami hihetetlen. Ez adja a varázsát, ettől válik igazán jóvá.
Elsőre talán fel sem tűnik, de kisebb frissítést kap a Mercedes sportos négyajtós kupéja, a minimális belső esztétikai változtatásokon felül kisebb technikai frissítésekre számíthatunk, és adaptív futómű is érkezik.
Szerencsére senki sem sérült meg, a videón ráadásul még az is jól látszik, ahogy a járműben utazó színi társulat tagjai félreállás után hősiesen, de nem épp javasolható módon mentik a holmijukat és kellékeiket az égő buszból.
Az i4 nem egy SUV, formaterve és stílusa lehetőséget adott a BMW-nek arra, hogy egy valóban dinamikus, sportos elektromos autót gyártsanak. A magyarországi forgalmazás megkezdődött, már az árak is megvannak, mutatjuk, hogy mennyi az annyi.