A jövővel barátkozik a Nissan
Behálózott, újszerű utasteret kínál a Nissan Friend-Me
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem könnyű a Nissannak, ha az Infiniti lágy vonalvezetésű koncepcióinál szebbet és izgalmasabbat akar alkotni. Most mégis ezt teszik, a Frankfurtban is bemutatott Friend-Me tanulmány nem is annyira a Nissanok külsejét, mint inkább belsejét vetíti előre.
Morcos és izmos kocsi benyomását kelti a Friend-Me. Nevével ellentétben nem annyira barátságos a tekintete
A Nissan Fiend-Me nagyon a jövőből jött, de az autóipar sebességét nézve nem kizárt, hogy egy 2023-as autószalonon bemutatott legfrissebb Note vagy Qashqai már ilyen érintőképernyős középkonzolról irányítható lesz. Jól jelzi az autóipar hangsúlyeltolódását ugyanakkor, hogy ezt a tanulmányt már nem Európában európaiaknak, de nem is Amerikában amerikaiaknak készítették, hanem Kínában rajzolták és építették meg, de nem a kínaiaknak, hanem az egész világnak.
Középső tetőoszlop nélküli az utastér
A Fiend-Me tanulmányt Frankfurt előtt az idei Sanghaji Autószalonon láthatta a közönség. A koncepció arculata, az egymással szemben nyíló ajtók futurisztikusak, de nem annyira, hogy ne tudnánk elképzelni az útjainkon. Ugyanez igaz a Nissan fedélzeti technológiáiról és szórakoztató rendszereiről.
Az egész középkonzolt kitölti az érintésvezérelt irányító pult. Az utasok testre szabhatják a számukra érdekes információkat
A Friend-Me négy különálló, fotelszerű ülést kínál az utasoknak, de a belső tér meghatározó eleme az utastér teljes hosszán végigfutó, egyedi középkonzol. Ez az elem az autó digitális szíve, mind a négy utas számára bőséges szórakoztatási és információs lehetőségeket biztosít. Az egy üveglap mögé integrált több kijelzőből álló rendszert minden utas a saját igényeire szabhatja. A technológia része egy fejlett informatikai rendszer, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy megosszák a mobileszközeiken tárolt információikat, képeiket és zenéiket. Az integrált képernyőkön keresztül az utasok kapcsolatba léphetnek az internetközelben lévőkkel, vagy éppen egy másik autóban utazókkal.[BANNER type="1"]
Négyüléses, négymonitoros és persze négyajtós
Minden utas valós idejű információkat kaphat az autó állapotáról és menetteljesítményeiről. Így például, ha a hátsó utasok kíváncsiak arra, hol járnak éppen, a navigációs rendszer képét megjeleníthetik a saját monitorjukon, és néhány érintéssel választ is kaphatnak esetleges kérdéseikre.
A Friend-Me koncepció természetesen hibrid, villanymotorjának munkáját hatótávnövelő benzinmotor támogatja, lítium-ionos akkumulátorai a legmodernebbek. Fényszórói teljesen LED-esek, kerekei 20 hüvelykesek, C oszlopa cápauszonyszerű.















