Vezető nélkül száguldhat a legújabb Cadillac

Super Cruise: sofőrhelyettes a Cadillactől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már nem először, de most megint oda jutottunk, hogy az autó kiveszi a kormányt a kezünkből. Ezúttal a Cadillac mutatta be, hol tart a témakörben.


Bármennyire reménykedünk abban, hogy mi már életünk végéig vezethetjük autóinkat, és kevéssé merjük elhinni ennek ellenkezőjét, hamarosan maguk az autóink fogják kivenni kezünkből a kormányt. A nagy autógyárak mellett például a Google is beszállt az önmaguk által irányított autók fejlesztésébe, és most a Cadillac érezte úgy, hogy valamennyit megvillant mindabból a technológiából, amit – ahogy ők mondják – a sofőr teljesítményének és a vezetés élvezetének fokozására szánnak. Azt is hozzátették, hogy jó esély van arra, hogy 3 év múlva, azaz 2015-ben már sorozatgyártású autókban is elérhetővé tegyék az egyesek szerint új élményt, mások szerint a vezetés végét jelentő Super Cruise technológiát.

A rendszer, ahogy a mellékelt videón is látható és hallható, tulajdonképpen a már ma is ismert, és külön-külön vagy bizonyos esetekben kisebb egységekben összesítve kapható baleset-elkerülő, forgalom- és sofőrfigyelő, járművezérlő rendszereken alapul. A Cadillac beszámolója szerint egyelőre optimális körülmények között – ez feltehetően szabálykövető közlekedőtársakat és nem túl sűrű forgalmat jelenthet – már majdnem teljesen önálló kormányzásra, fékezésre és sávtartásra képes a Super Cruise. Mindehhez kellett a jármű teljes sebességtartományában működőképes távolságtartós tempomat, egy halom radar, érzékelő, kamera és GPS-jel, valamint térképadat, a sofőr pedig a tengerentúli luxusmárka idén bevezetett érintőképernyős és hangvezérlésű CUE rendszerével avatkozhat közbe. [BANNER type="1"]
Természetesen tartozik még hozzá sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, hátsó kamera, keresztbejövő forgalmat figyelő berendezés, és ami külön becsülendő, hogy az egészet úgy programozták, hogy tisztában legyen saját korlátaival: ködben például muszáj a sofőrnek megfognia a kormányt. A Cadillac elsősorban a közlekedésbiztonság növelése érdekében folytatja ilyen irányú fejlesztéseit, hiszen az ilyen berendezésekkel felszerelt, és egymással is kommunikáló autók elterjedése esetén jelentősen csökkenhetne az emberi mulasztásból bekövetkező balesetek száma.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Vezető nélkül száguldhat a legújabb Cadillac

Vélemény, hozzászólás?