Népszavazással döntött Párizs: fizessenek többet a SUV tulajok!

Párizs lakói megszavazták a háromszoros parkolási díjat a nehezebb autóknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első ránézésre túlnyomó többségnek tűnik a Párizsban tartott népszavazás eredménye, ám a teljes kép ennél jóval árnyaltabb. A szavazás nyomán többszörösére emelik az 1,6 tonnánál nehezebb járművek parkolási díjait a francia fővárosban.

Népszavazással döntött Párizs lakossága a hétvégén: vissza kell szorítani a nagy és nehéz autók térhódítását a francia fővárosban. Kitiltásról természetesen szó sincs, ám a parkolási díjakat több, mint háromszorosára, óránként 18 euróra emeli szeptembertől a városvezetés a referendum nyomán az 1,6 tonnát meghaladó járművek esetén.

Ez nagyjából 7000 forintos óradíjat jelent a SUV modellek jelentős részének.

A félreértések elkerülése végett érdemes szót ejteni az elektromos autókról is. Jelenleg Párizsban minden belsőégésű motorral nem rendelkező autó ingyen parkolhat, ám szeptembertől ez is megváltozik. Itt is tömeghatárt fognak bevezetni a franciák, ám 1,6 tonna helyett kereken 2 tonnánál húzzák meg a vonalat. Így a villanyautók között még drasztikusabb lesz az eltérés: a könnyebb, kisebb modellek továbbra is ingyenesen foglalhatják majd a várakozóhelyeket, míg akik nagy és nehéz elektromos luxus-SUV-okkal próbálták megmenteni a földet, azoknak ki kell fizetniük a tetemes díjakat. Mindez a lakossági és dolgozói parkolóbérletek árát nem befolyásolja majd, illetve a mozgáskorlátozottak, taxisok, egészségügyi dolgozók és kereskedők is mentességet kapnak az extra díj megfizetése alól. A döntés nyomán hozott módosítások várhatóan 2024 szeptemberétől lépnek érvénybe. Mindez a városban parkoló járművek nagyjából 10 százalékát érinti majd, ami elsőre nem tűnik soknak. Ennél azonban jóval kisebb azok aránya, akik megszavazták a sarcot a nagy és nehéz járműveknek.

Bár a szavazók 54,55 százaléka voksolt a díjemelés mellett, az 1,3 millió párizsi lakosból mindösszesen 78 ezer ember járult az urnák elé: ez 5,7 százalékos részvételi arányt és 3,1 százalékos döntéshozó tömeget jelent.

Felmerülhet azonban a kérdés, hogy releváns-e egyáltalán a népszavazáson hozott döntés, amennyiben ennyire alacsony a részvételi arány, ám ezt a legtöbb esetben előre eldöntött keretrendszerben szabályozzák a döntéshozók. Egyes területeken létezik érvényességi küszöb, hogy ne dönthessen a kisebbség a többség sorsáról, ilyenkor egy bizonyos részvételi arány alatt érvénytelennek minősítik a népszavazást. Második opcióként pedig visszakerül a politikusok kezébe a döntés az előre meghatározott részvételi határ alatt, hogy érvényesnek tekintik-e a referendumot. Védhető azonban az a jogalkotói álláspont is, hogy nincs szükség részvételi küszöbre egy népszavazáson, hiszen az is egy kijelentés, ha az állampolgárt nem érdekli a feltett kérdés, és nem kíván belefolyni a döntésbe, ebben az esetben lényegében meghagyja a döntés jogát azoknak a választóknak, akiket érdekel az ügy sorsa.
Hirdetés
Első ránézésre tehát magyarázható azzal az alacsony részvétel, hogy akinek telik X5-ös BMW-re vagy GLC Mercedesre, annak nem fog fájni megfizetni az extra díjakat, ezért nem mentek el szavazni. Ám ez a tények elferdítése lenne, a lakossági parkolást ugyanis nem érinti az áremelés, a népszavazáson pedig kizárólag a párizsi lakosok vehettek részt, így akiket negatívan érint a változás, azoknak nem állt módjukban beleszólni a kérdésbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2024.02.06. at 10:34
      Permalink

      Ez a döntés totális kreténség, 1600kg szinte bármelyik családi autó. Egy sima 3as BMW is megvan 1600kg.
      Az SUV lényege meg pont az hogy kisebb helyet igényelnek mint egy kombi.

      • 2024.02.06. at 19:27
        Permalink

        Corolla Touring Sport, Octavia, Octavia kombi, Golf kombi, KIA Ceed kombi, Opel Astra kombi?
        Mind jóval könnyebb, mint az 1785 kilós XC60 D3, nem igényelnek nagyobb helyet, a csomagterük hasonló, vagy nagyobb, kevesebbet fogyasztanak. Bőven beférnek 1600 kiló alá, az 1.8 hibrid Corolla 1370 kiló.

        • 2024.02.06. at 21:52
          Permalink

          Ezek nem rendelkeznek normális utastérrel. Nem véletlenül csak kelet európai piacokon szerepeltek (vagyis inkább buktak ki az egész európai piacról, lásd Civic).
          A Corolla egy vicc belül. Ráadásul a kombi még hosszabb is mint az XC.
          Amúgy megvan az utód, japán de nem Toyota 🙂

          • 2024.02.07. at 08:28
            Permalink

            Na ne röhögtess, bohócom :-)))

            Civicről szót nem ejtettem, a többi felsorolt pedig nemcsak elérhető kombiként a Lajtán túl, hanem súlyosan többet is adnak el belőlük, mint ötajtósként. Talán a Golf kivétel lehet.
            Összekevered a kombit a szedánnal, abból van olyan, ami inkább keleten népszerű.
            A Corolla 6 mm-rel hosszabb a Volvodnál, de az új XC60-nál 38-cal rövidebb. Elöl-hátul szinte azonos a térkínálat, csak felfelé nagyobb az SUV, hogy többet fogyasszon, lassabban tudjon menni és jóval nehezebb legyen, mint egy azonos motorral szerelt kombi. A te dízeled 190-et tud, a 150 lovas dízel Octavia kombi meg 225-öt.

            Te, mi van a Volvóval? Rozsda nem lehet rajta, kisebb nem lett időközben, szarabb se, miért kellett kidobni?

Vélemény, hozzászólás?