Immár biztos: Európában is kapható lesz az új Volvo XC70!

A svéd-kínai márka újdonsága 1200 kilométeres hatótávval érkezhet!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kínában már megkezdődött az értékesítése, de hamarosan Európában is elérhető lesz, ezzel pedig a számokat nézve a piac egyik legkomolyabb szereplője lehet az új Volvo.

Május elején jelentette be a Volvo az XC70 visszatérését, ám immár nem kombit, hanem egy SUV-ot fog jelölni a típusnév. Azóta a kínai kézben lévő svéd márka a részletes specifikációt is ismertette, sőt, az ázsiai országban már a forgalmazást is megkezdték. A tervek szerint Európában is értékesíteni fogják, de a megjelenés pontos dátumát egyelőre nem közölték, ahogyan azt sem, melyik verziót hozzák el az XC70-ből. Amennyiben a Kínában elérhető csúcsmodell itt is megvásárolható lesz, úgy nagyjából 200 kilométeres tisztán elektromos és 1200 kilométeres kombinált hatótáv áll majd a felhasználó rendelkezésére. Ugyanakkor fontos észben tartani, ezek a kínai CLTC ciklus alapján számolt adatok, a WLTP szerinti mérések ettől eltérhetnek. Viszont az ugyancsak a Geely cégcsoporthoz tartozó Lynk & CO Európában is kínál hasonló paraméterekkel konnektoros hibrid modellt a 08 képében. Ez hazánkban nem kapható, mivel a márka sem értékesít Magyarországon. Ezzel szemben a Volvo igen, így hamarosan akár a hazai piacon is lehet olyan PHEV, amely tisztán elektromos üzemmódban képes legalább 200 kilométert megtenni, bár konkrétan a magyar forgalmazást egyelőre nem erősítették meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?