VOLKSWAGEN

A márka története

1937-ben a német kormány megalapította a „Gesellschaft zur Vorbereitung des Deutschen Volkswagens mbH”-t, amit egy évvel később Volkswagenwerk GmbH-ra kereszteltek. Az üzemet a mai Wolfsburg területén húzták fel, ahol Adolf Hitler utasítására olcsó, egyszerű, ám jó minőségű népautót készítettek. Ez volt a Ferdinand Porsche által tervezett Bogár, a márka első modellje. A második világháború alatt a gyártás a hadianyagokra koncentrálódott. Miután a harcok véget értek, a lebombázott Volkswagenwerk a brit hadsereg irányítása alá került, és elindult a Bogár sorozatgyártása. 1948-ban a németek visszakapták a gyárat, amelynek vezetésével az Opel korábbi elnökét, Heinrich Nordhoffot bízták meg. Az ’50-es években a Volkswagen Bus megteremtette a haszongépjármű-gyártás alapjait. 1960-ban a cég részvénytársasággá alakult, részvényei pedig megjelentek a német tőzsdén. Ahogy múltak az évek, a Bogár csillaga kezdett leáldozni, a konstrukció elavult, s közben a vásárlói igények is lényegesen megváltoztak. Az NSU autógyár csődje éppen kapóra jött a cégnek. 1964-ben a VW megvásárolta az Auto Uniont, ahová az NSU és az Audi is tartozott, majd 1969-ben a K70-es orrmotoros, vízhűtéses NSU modell mutatkozott be, VW emblémával.
Az Audi típusainak „népautósításával” látott napvilágot az első, Golf, Polo valamint Passat is, amelyek felpezsdítették a bogárgyártásba belefáradt konszern életét. 1986-ban a tovább terjeszkedett a VW; a SEAT és a Skoda is a németek fennhatósága alá került. 1998-ban a Rolls-Royce/Bentley megszerzéséért indított harcot a BMW és a Volkswagen. Utóbbi túllicitálta ellenfelét, azonban a hajtóművekkel foglalkozó Rolls-Royce plc kikötötte, hogy bizonyos védjegyek (név és logó) felhasználását csak a BMW-nek engedélyezi. A hűtőrács és a „Spirit of Ecstasy” kabalát azonban a VW használhatta. Patthelyzetet alakult ki, ami egyik félnek sem felelt meg. A BMW 40 millió Fontért „felajánlotta” a VW-nek a logó és a névhasználat jogát, ám a wolfsburgiak visszaléptek, arra hivatkozva, hogy ők csak a Bentley-t akarták megszerezni. 2005-ben a Porsche jelentős érdekeltséghez jutott a VW-ben, amelyet egy évvel később még tovább növelt. Az évtized második felében a stuttgartiak 50,76%-os Volkswagen tulajdonnal rendelkeztek, ám mára tulajdonrészük 30,9%-osra csökkent, s a tőzsdén is jegyzett cég igen szerteágazó tulajdonosi körrel bír.
NévVOLKSWAGEN
CsoportVolkswagen-csoport
Alapítás Éve1937
CégnévVolkswagen AG
SzékhelyWolfsburg, Németország
Első autó1938, VW Bogár
JelmondatA VW Európa legnagyobb és a világ negyedik legnagyobb autógyártója. A konszern leányvállalatai között megtalálható az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a SEAT, a Škoda és a Scania is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre