Mostantól a T-Mate fog vigyázni ránk a Toyotákban

Egy csomagba teszi az összes vezetéssegítő rendszert a Toyota, T-Mate lesz az összefoglaló név

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kell az extralista hosszas böngészésével bajlódni a Toyotánál: ha az asszisztens-rendszerek teljes armadáját szeretnénk, elég lesz bepipálni a T-Mate-et.

A vezetéssegítő rendszerek tömkelege érhető már el az új autókban, ami nem is baj, hiszen minél több asszisztens vigyáz ránk, annál jobb. De ember legyen a talpán, aki több tucat tételt meg tud jegyezni, vagy legalábbis meg tud különböztetni egymástól, amikor az extrák kiválasztására kerül a sor. Különben is, a biztonsági rendszerek úgy az igaziak, ha az összes elérhető az autóban és együtt dolgozva előzik meg a lehető legtöbb balesetet. Szerencsére a Toyotánál nem kell már egyesével bajlódni az asszisztensekkel, egy csokorba szedve kínálja nekünk tálcán a gyártó a biztonságos vezetést elősegítő összes extrát. [BANNER type="1"] T-Mate lesz ennek a csomagnak a neve, ami egyfelől a Toyota kezdőbetűjét szimbolizálja, másfelől az angol teammate, azaz csapattárs szót idézi meg. Ezzel szeretné a gyártó a vásárlók fejében azt az érzetet kelteni, mintha lenne egy már-már személyiséggel rendelkező, személyes őrangyalunk a kocsiban, aki szinte minden eshetőségre felkészül. Sokkal barátságosabbnak hangzik ez így, mintha kimondhatatlan szóösszetételekből és külföldi kifejezések rövidítéseiből álló vezetéssegítő rendszereknek kellene egyesével utánaolvasni és kiválasztani az extralistán. [BANNER type="2"] Persze nyilván profitmotiváltság áll az átnevezés mögött, de ha ennek eredményeképpen többen választják ezeket a rendszereket új autó vásárlásakor, és így biztonságosabbak lesznek az utak, akkor nincs okunk panaszra. Ugyanakkor az is igaz, hogy a legtöbb esetben nem az asszisztens kimondhatatlan neve akadályozza meg a vevőt az extra kiválasztásakor, hanem a korlátozott pénzkeret - kérdés tehát, hogy így, egy csomagba szedve a T-Mate esetleg olcsóbb-e, mint amikor külön-külön kellett kiválasztani a biztonsági rendszereket. Ez majd a következő hónapokban derül ki, Európában fokozatosan vezetik be a T-Mate megjelölést, és modellenként is eltérő lesz a csomag tartalma, nyilván a hardveres lehetőségektől függően. Annyit viszont már tudhatunk, hogy a T-Mate-ben debütál a Toyota Safety Sense csomag (gyakorlatilag a T-Mate elődje, de a vezetéssegítő rendszereknek ez csak egy szűkebb csoportját tartalmazza) legújabb generációja. Újdonságként például a kereszteződésekbe érkezve jobban figyel ránk az autó, aktívan rajta tartja robotszemét a keresztirányú forgalmon. A szemberforgalmat is jobban érzékeli a rendszer, a ráfutásgátló pedig újonnan már gyorsuláscsökkenést is kínál kis sebességnél. Ezen felül a Safety Sense új generációja már vezeték nélkül, internetről frissíthető, a későbbiekben így további hasznos funkciók is elérhetővé válnak. A T-Mate persze tartalmazza a korábbi, már jól ismert biztonsági rendszereket, de a Safety Sense rendszeren felül ide sorolhatják majd például a parkolást segítő rendszereket vagy a fáradtságfigyelőt is (utóbbi egyébként nem csak egy kávét jelez a műszerblokkban, szükség esetén meg is állítja az autót vagy az út szélére kormányozza). Az új elnevezés és az egyre fejlettebb asszisztens-rendszerek persze soha nem mentesítik a sofőrt az éber és biztonságos vezetés alól, ezt a T-Mate sem változtatja meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?