Ilyen benzinmotorokkal érkezik az új Mini

A két elektromos verziót két hagyományos erőforrás egészíti ki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Törlesztette adósságát a BMW, a tavaly bemutatott új Mini első körben elektromosként érkezett, a beígért dugattyús motorokra már nem kell tovább várni.

Jelentős változásokat hozott a márka életébe a tavalyi bemutató, a modern Minik negyedik generációja kizárólag elektromos hajtással mutatkozott be, a gyártás pedig Kínába költözött. A paletta mostani bővítésével részben visszatértek a régi kerékvágásba, brit gyártásból érkeznek a benzines modellek. Azért a BMW sem merte hagyományos hajtás nélkül piacon tartani a Coopert, áthidaló megoldásként az előző nemzedék dugattyús változatai párhuzamosan készültek az új típussal. Az erőforrások terén nincs óriási meglepetés, az eddig is használt BMW-Mini blokkakat kapja a Cooper. A jelölésben lesz némi újdonság, a kisebbik benzines a Cooper C feliratot kapja, a nagyobb a megszokott Cooper S néven érkezik. Az alapmotor háromhengeres és 1,5 literes, a 156 lóerő és 230 Nm nyomaték 7,7 másodperc alatt gyorsítja százra a kisautót. Az erősebb verzió négyhengeres, a kétliteres blokk 204 lovas (300 Nm), ennek 6,6 szekundum is elég a százhoz.
Hirdetés
Jelenleg a háromajtós karosszéria az egyetlen opció, de még az idei éve második felében - az előző nemzedékhez hasonlóan - számíthatunk az ötajtós megjelenésére, illetve a kabrió verzióról sem feledkeztek meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?