Sikerült lencsevégre kapni a Mercedes-Benz egyik legfontosabb típusának a következő, tisztán elektromos generációját.
Fotó: Youtube.com/CarSpyMedia
A jelenleg kapható E-osztály még viszonylag új modellnek számít, hiszen alig két évvel ezelőtt mutatták be. Elektromos változattal mégsem rendelkezik, hiszen ekkor még az EQE szedánnal tervezték ezt az űrt kitölteni a stuttgartiak. A jövőben azonban a Mercedes-Benz mérnökei és dizájnerei is visszavesznek a futurisztikus stílusból, így minden elektromos modell a hagyományos megfelelőjéhez hasonló, visszafogottabb külsőt kap majd. Ebben a szellemiségben készül az első, tisztán elektromos E-osztály is, amelyet valószínűleg a jelenlegi, belső égésű motoros generációval párhuzamosan forgalmaznak majd a németek. Az első kémfelvételek már el is készültek, amelyek alátámasztják a hagyományosabb formával kapcsolatos ígéreteket.