A Chiron tervezője készíti az új luxus Hyundai-okat
Az ex-Bugatti dizájnert szerződtette a Genesis az új luxus Hyundai-ok tervezéséhez
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Genesis, mint a Hyundai-ról leválasztott luxusmárkaként él már egy ideje, viszont látványban nem nyújtanak túl sokat. Megtalálták rá a megoldást, Sasha fog gondoskodni róla.
Alexander Selipanov januártól a Genesisnél folytatja. Leghíresebb munkája a Bugatti Chiron, de dolgozott a Lamborghini Huracánon is
Nagy terveik voltak a Genesissel, de a Hyundai luxusautóit nem könnyű egyszerű formatervvel eladni. Nagy lépést tettek ennek értékében, szerződtették Alexander Selipanovot, vagy ahogy a szakmában becézik, Sashát. Leghíresebb munkája az új Bugatti Chiron, ütős vonalakkal álmodta meg, hajaz a Veyronra, mégis egész más és annál sokkal brutálisabb a megjelenése. Az általa rajzolt Porsche 911 sem volt egyszerű, persze nem szabad ugyanezeket várni majd a Genesis autóinál, azért reméljük, kicsit gatyába rázza majd a márkát.
[BANNER type="1"] Sasha már viszonylag régóta a Volkswagen konszern márkái között ingázott. Miután lediplomázott a kaliforniai dizájner főiskolán jármű formatervezőként, a németországi Volkswagen Design Center-be szerződtették. Több modellen is dolgozott, 2010-ben például épp a Lamborghini csapatát erősítette, amikor a Huracán készült. 2014-ben került a Bugattihoz, elkészítette a Vision Gran Turismo tanulmányt, majd nem sokkal utána a Chiront. 2017 januárjában kezd a Genesisnél, állítása szerint komoly kihívásnak érzi, és alig várja az együttműködést a Genesis csapatával.
16 hengeres W elrendezésű motorja 1500 lóerős, 100-ra 2,5 másodperc, 200-ra 6,5, 300-ra 13,6 másodperc alatt gyorsul és 420 km/h-ra a vége







Sok minden kell még a Genesishez, hogy „gatyába legyen rázva”, elsősorban a modellkínálat bővítése és SUV-ok piacra dobása. Nyilván az is benne van a pakliban, hogy a koreaiak nagyratörő tervei megbuknak, de én bízom a sikerükben. Egyébként abszolút nem értem, mi a baj a már piacon lévő Genesisek formatervével: szerintem úgy jó, ahogy van.
Csávókám sétálna egyet Röszkén kapásból kapna két évet csak arcra 🙂