Hegyre megy: 610 lóerős 780 kg-os SLK az idei Pikes Peaken

Carlsson SLK 340 Judd: svájci ötlet, német autó, amcsi motor

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A svájci hegyimenő, Reto Meisel álmodta meg és építette a Carlsson segítségével a villámgyorsnak ígérkező hegyiverseny-autót.



A Genfi Autószalonon mutatják be hivatalosan, de nem lesz tömegmodell, sőt, mindössze egyetlen példány készül abból a különleges Mercedes SLK-ból, amely a neves svájci hegyi versenyző, Reto Meisel és a német Carlsson tuningcég összefogásából született. Alkotói remélik, hogy nagynevű szellemi elődje, a 190 EVO teljesítményét felidézve sikerül majd mindenkit maguk mögé utasítani kategóriájukban az idei év nagy nemzetközi megmérettetésein. Ehhez természetesen kezdésnek kipucolták az alap SLK-t, és amit csak lehetett, az elérhető legnagyobb tömegcsökkentés reményében, karbonszálas műanyag alkatrészekre cseréltek. A gyakorlat jól sikerült, mert sikerült a Carlsson SLK 340 Judd tömegét 780 kg-ra csökkenteni, ami még versenyautó esetében is igen kevés, az aerodinamikai elemeket pedig szélcsatornában optimalizálták. Az autó alja teljes burkolatot kapott, légellenállását minimális szintre mérsékelték, és a forma nem csak hatékony, de igen látványos is lett.
A fogyasztás azonban csak a kezdetet jelentette, egy vérbeli versenymotort is szereztek az autóhoz. Ez a Judd által épített 3,4 literes V8-as mindössze 120 kg-os tömeggel, viszont 430 Nm-es nyomatékkal és 610 lóerős teljesítménnyel: 1 lóerő mindössze 1,27 kg-ot mozgat, ez kiemelkedően jó tömeg/lóerő arányt jelent. A motor erejét Hewland versenyváltó továbbítja az autó hátsó tengelyére. A futóműben sokféle beállítást lehetővé tevő KW alkatrészek találhatók, az elöl 10x18, hátul 13x18-as BBS felnikre Avon versenygumik kerültek. Az fékrendszerben is ultrakönnyű anyagokat alkalmaztak, a pilótát pedig a Fibreworks nevű cég újonnan kifejlesztett, nagyon könnyű kagylóülésébe ültetik, s nem hiányozhat a balesetben védelmet nyújtó bukóketrec sem.
Hirdetés
Mintegy 1800 órányi munkát öltek a csapatfőnök, Reto Meisel által megálmodott versenyautó kifejlesztésébe. A svájci pilóta neve jól cseng a hegyi versenyek világában: 1999 és 2001 között sorozatban 3-szor szerzett német bajnoki címet, megnyerte a 2002-es svájci hegyi kupát, és 2007-ben, majd 2009-ben ő lett a német túraautós hegyibajnok. A 2013 nyarán porondra lépő autóval ráadásul az idei Pikes Peakre is beneveznek, ahol Reto reméli, hogy sikerül megszorongatniuk a futamot több éve domináló gyári Suzuki- és Hyundai-alakulatokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?