Hihetetlenül keveset fogyasztott az új Audi A5 TDI a végsebességtesztjén

Nem a 241 km/h a meglepő, hanem a 12,6 liter/100 km

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kímélték az Audi új kombiját, az A5 valós körülmények között mutathatta meg, hogy milyen felhasználási mód esetén verhetetlenek a dízelek még 2025-ben is.

A német autópálya korlátlan szakaszára vittek ki egy új Audi A5 kombit a Test Drive Freak Youtube csatorna emberei, méghozzá a 2,0 literes, négyhengeres, 204 lóerőre és 400 newtonméterre képes TDI erőforrással. Bár a tesztautóban jól látható a figyelmeztető matrica, miszerint nem szabad 210 km/óra felett használni a járművet, a videó azonnal egy 240 km/óráig tartó, gyorsulással kezdődik egy húzósabb emelkedőn. Ezt követően a forgalom függvényében a lehető legnagyobb sebességgel haladt a sofőr, többször is átlépve a 200 km/órát. Mindez azért fontos, mert az autó műszerfalán külön kiemelték az autó fogyasztás-adatait, ami a padlógázon végigtolt emelkedő után is alig lépte át a 20 litert, majd a folyamatos, nagy sebességű autópályázás során 13 liter környékére állt be a komoly terhelés ellenére. Persze, lehet rossz véleménnyel lenni a dízelekről, ám erre a felhasználásra továbbra is verhetetlenek: az alábbi videóban látható sietséget a benzines konkurensek csak jelentősen magasabb fogyasztással képesek produkálni, még kisebb lökettérfogattal vagy komolyabb elektromos rásegítéssel is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?