Dobta a fizikai gombokat az új Mazda CX-5: már az ára is megvan az új SUV-nak!
9 év után megérkezett az utód: bemutatkozott az új Mazda CX-5
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Leleplezték az új Mazda CX-5 crossovert, amely radikális változásokat hozott az előző két generációhoz képest.
Az új CX-5 a márka jellegzetes Kodo dizájnnyelvének frissített változatát kapta, a legjellegzetesebb változás az új fényszóródizájn. A csomagtérajtón egy új "Mazda" feliratú embléma található, ami belül is megjelenik a kormánykeréken. A hátsó lámpák is élesebbek, modernebbek, akárcsak a nagyobb, CX-60 és CX-80 modelleken.
A 2026-os CX-5-öt ugyanaz a négyhengeres motor hajtja, mint korábban: egy turbófeltöltő nélküli, 2,5 literes benzines, amely világszerte 187 lóerőt produkál, ám Európába a szigorúbb emissziós normák miatt 141 lóerővel és 238 newtonméterrel érkezik, illetve egy 24 voltos lágyhibrid rendszer és elektronikusan vezérelt fékrendszer társul hozzá. Az eddigi 2,0 literes alapmotor megszűnik. Az új CX-5 első- és összkerékhajtással is elérhető lesz, a továbbfejlesztett futómű és alváz pedig jobb menetdinamikát és magabiztosabb úttartást, illetve kár 2 tonnás vontatási kapacitást biztosít a gyártó elmondása alapján.
A CX-5 legjelentősebb változásai azonban az utastérben, azon belül is a műszerfalon találhatók. A középpontban egy 15,6 colos érintőképernyő díszeleg, amely az eddigi legnagyobb a Mazda történetében. Egy új, Google alapú felhasználói felületet futtat, ám ezért cserébe szinte az összes fizikai gombról le kell mondani. A 2026-os CX-5 ezzel elhagyja a korábbi vezérlő-tekerőt és gombokat is a váltókar mellett, így kizárólag az érintőképernyőről és a kormánykerékről vezérelhető a rendszer, szerencsére az utóbbira nem kerültek tapipadok. A helykínálat minden téren bővült, a hátsó lábtér is nagyobb, illetve 61 literrel nőtt a csomagtér is, illetve 40:20:40 arányban osztott, lehajtható hátsó üléssorral érkezik.
A új Mazda CX-5 kezdőára Magyarországon 13 699 900 forint, az új SUV előértékesítése 2025. július 10-én indul országszerte, a hivatalos Mazda-márkakereskedésekben. Az újdonság első példányai már idén, 2025 decemberében megérkeznek az első európai megrendelőkhöz, ám a bevezetés pontos időpontja országonként eltérhet.














