Terülj-terülj asztalkám! – ízelítő az idei Genfi Autószalonról
Mi várható idén Genfben?
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Holnapután kezdődik a 82. Genfi Autószalon, gyors előzetesünkben röpke körképet adunk arról, milyen újdonságokat vonultatnak fel a gyártók az autóipar Oscar-gáláján.
Ezúttal a nyitány előtti nap, március 5-én délután jelentik be az Év Autója választás győztesét. Nyerhet a döntőben levő, de általunk esélytelennek tartott Yaris?
A sajtónapokkal együtt idén március 6. és 18. között rendezik meg Európa legfontosabb nemzetközi autós kiállítását, a 82. Genfi Autószalont. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, örülhetnek a sportautórajongók, a kisautók és a kombik szerelmesei, a kirándulók, a jövőbemutató tanulmányok iránt érdeklődők (és belső, kommentelőinket ismerők számára érthető poén: a villanyautózás hazai nagykövete, Horatius). Kezdésnek fussunk végig a tanulmányokon, mégiscsak ezek mozgatják előre a világot, illetve ezek alkotóinak kezeit kötik legkevésbé olyan unalmas dolgok, mint megtérülés, márkaarculat, profit, pozicionálás, gyárthatóság, piaci igények, racionalitás.
Lilában támad a női szívek meghódítására készült Peugeot 208 XY tanulmány
Persze az egyenlők között is vannak egyenlőbbek, nehezen kerülhet egy lapra a lilára fényezett, kikrómozott Peugeot 208 XY és a szupersport formájú, középmotoros, de villannyal is támogatott Infiniti Emerg-E, most mégis megtörténik. Az olaszok megint a múltba révedeznek, antik versenygépet idéz az IED diákjainak Cisitalia 202 E-je, az 1970-ben bemutatott Lancia Stratos tanulmányt majmolja a Bertone Nuccio, és a Pininfarina is a szebb napokat látott olasz gyártó 1957-es Florida II-jéhez nyúlt vissza inspirációért a plug-in dízel-hibrid Cambiano koncepcióhoz.
Szerkesztőségünk kolletkívan elsírja magát, ha a kabrió terepjárók korszaka következik. Vajon az Evoque lesz az Év Autója?
Valamiért idén a terepjárókat nyitogatják lelkesen, s bár egyelőre még nincs szó a BMW X6 vagy a Porsche Cayenne kabrióváltozatáról, a SsangYong XIV-2 Convertible, a nyitott Range Rover Evoque és a Magna-Steyr MILA Coupic megjelenése arra utal, hogy tán nem vagyunk olyan távol ettől a korszaktól. A Toyota továbbra is fenntartja a leghibridebb gyártó imidzsét, elhozzák a szuperkönnyű FT-Bh-t, az elegáns NS4-et, az üzemanyagcellás FCV-R-t, a szériamodellek között pedig idei nagy dobásuk a Yaris Hybrid. Jövőhajtás témában jelentkezik a Hyundai a hátsókerék-hajtású i-oniq hibrid kupéval, a kézi váltóval is kiállításra kerülő Morgan Plus E, míg a Note-utód Nissan Invitation, a Suzuki Regina/G70 és a Lyonheart K a valamikor esetleg megvalósuló tanulmányok sorát gazdagítja.
Nem kegyelmez a Volkswagen, újabb vadhajtásokkal bővíti a már most is népes up! famíliát. Vajon ez lesz az Év Autója?
Lesznek azért rendes autók is. Az átlagembereket érintő felhozatalban jön a VW-konszern népes kisautó-családja: VW up!, Skoda Citigo és SEAT Mii öt ajtóval és számtalan speciális változatban, x up!, cargo up!, swiss up! és winter up! neveken. A kicsik közül érdekes még a Seat Ibiza, a Peugeot 208, a szintén ötajtósított Fiat 500 L és a régóta várt Mercedes A-osztály.
Az ötajtós 500, az A-osztály és a Peugeot 208-as apró érdekességek, annál nagyobbat durranhatnak
Eggyel nagyobb méretben az Audi A3 mellett koreai invázió várható, jön az új Kia cee’d, testvérének kombiváltozata Hyundai i30cw néven és a Chevrolet Cruze is megkapja puttonyát.
Koreai puttonyosok: a kiállításon talán nem ők, azaz a Chevrolet Cruze SW és a Hyundai i30cw lesznek a legnézettebbek, de a szalonokban majd megnő az érdeklődés irántuk
A repülőjegyek drágulása miatt autóba kényszerülő üzletemberek számára az egyenes hátfalú Jaguar XF Sportbrake és a Mercedes-Benz CLS Shooting Brake lehet érdekes választás.
A prémium kategóriában is köszönthetünk egy angol és egy német urat - balra a Jaguar XF, jobbra a Mercedes-Benz CLS kombija
[BANNER type="1"]
Áruszállítókból és terepjárókból sem lesz hiány, lesz kicsi, nagy, praktikus és felesleges, iszákos és kíméletes. Cargo vagy Clubvan névre hallgathat a Mini legújabb, áruszállító verziója, az Opel a TV2 reggelente sugárzott műsoráról nevezte el Corsa-alapú kisméretű terepesét, a Mokkát. Alig fogyaszt a két új Renault Kangoo változat, az Energy dCi 75 és az Energy dCi 90, meglengetik a jövőre megújuló Ford Transit/Tourneo párost tanulmány formában, s új ruhát ölt a Honda CR-V és a Mitsubishi Outlander is.
Mondeósodik a Transit, egyelőre a személyszállító Tourneo koncepciója jön
A Lexus RX legfontosabb újítása az orsó alakú hűtőmaszk, Svédországból pedig konnektorról tölthető hibridhajtással érkezik a Volvo XC60, a Jeepnek viszont csak egyedi színösszeállításokra futotta. Kevésbé patetikus alkatok számára ígéretesnek tűnik a méretes Dacia Lodgy, míg a kalandoroknak meglepő módon idén az Irmscher szállítja a tökéletes autót, akik még meglepőbb módon nem Opelt, hanem egy Peugeot Partner Tepee-t varázsoltak a kirándulók álomautójává.
Ha valaki karácsonyi ajándékon törné a fejét, az Irmscher-tuningos, alvósátras Peugeot Partnert kérjük!
Sokszor leírtuk már, de 2012-ből a Toyota 86/Subaru BRZ párost vártuk legjobban
Igen korrekt sportautó-felhozatalra is számíthatunk. A 208-as érkezésével feltámad a Peugeot GTI-vonala, a BMW a 320 lovas M135i izommodellel dúsítja ezt a kategóriát, a kompaktok között pedig a nyitható tetejű Golf GTI és a 280 lovas Opel Astra OPC durrannak majd a legnagyobbat. Legalábbis amíg a Citroën csak tanulmányként mutatja be a 256 lóerős, szürke DS4 Racinget. Nehezen bekategorizálható a terepesként pályára állított, de utólag versenyműhelyben átszabott John Cooper Works féle Mini Countryman, és azt sem tudni, hogy a Raikkönen által leleplezésre kerülő Lotus Evora GTE a versenyistállós festésen kívül részesül-e bármilyen utólagos kezelésben.
Hajrá Citroën! A DS3 után a DS4 Racingre is kíváncsiak lennénk
Tisztességes ár-érték arányú, megfizethető sportkocsiból kettő éri el Európát idén tavasszal, bár az igaz, hogy voltaképp csak jelvényeikben térnek el egymástól: igen, a Subaru BRZ-Toyota 86 párosra gondolunk, és reménykedünk benne, hogy a felesleges alkatrészektől megszabadított féltuningverziókat is lehet majd rendelni. Kombiként debütált, de Genfben már négy ajtóval is megtekinthető lesz az Audi RS4, amit ugyanazzal a 450 lóerős V8-as szívómotorral hajtanak, mint a DTM-ben idén debütáló RS5 kupéváltozatot.
Párban, 450 lovas V8-assal frissült az Audi RS4 és RS5
Szintén bivalyerős kupé, de eggyel nagyobb méretben a hivatalosan először itt látható BMW M6, de a bajorok két turbófeltöltővel 560 lóerőt csiholtak ki a V8-asból. Dízelfronton is támadnak, érkezik az M Performance sorozat első négy, háromturbós, gázolajos, hathengeressel hajtott, xDrive összkerék-hajtással felvértezett képviselője.
Az F12berlinettát mindenki meg akarja majd tapogatni
Erős kabriókból sem lesz hiány, az új SL-ből máris jön az AMG verzió, a Lumma Design a 650i-n alapuló, kihipózott CLR600 GT-vel csábít, a Ferrari pedig a felújított Californiával édesgeti magához a látogatókat.
Nem csak a Ferrari lesz érdekes az olaszoktól, a Maserati és a Bugatti is látogatásra ajánlott standok között szerepel
A végére három olasz gyönyörűség maradt: a csodaszép Maserati GranTurismo Sport, az eddigi leggyorsabb Bugatti Veyron, a Grand Sport nyitott tetejű Vitesse változata, és minden idők legerősebb Ferrarija, az 599 örökébe lépő F12berlinetta.
Aki kilátogatna a Genfi szalonra, az biztos lehet abban, hogy az autósvilág összes érdekességével találkozhat, erről a seregszemléről ugyanis egyik gyártó sem engedheti meg magának, hogy távol maradjon.
